Sport

Elképesztő hajrá: öt gól az utolsó öt percben a hokivébén

Vesa Moilanen / Lehtikuva / AFP
Vesa Moilanen / Lehtikuva / AFP
Az első három mérkőzését egy-egy góllal elveszítő német válogatott 6-4-re legyőzte a dán csapatot a jégkorong-világbajnokság magyar érdekeltségű tamperei csoportjában a negyedik forduló csütörtöki játéknapján. Mindezt úgy, hogy az utolsó öt percben öt gól is esett – kettő üres kapura.

A németeknek sorsdöntő volt az összecsapás a negyeddöntőbe jutásért, mert a nyolcas legjobbjaitól, az amerikaiaktól, a svédektől és a címvédő házigazda finnektől már kikaptak, a dánok viszont eddig tapadtak az élmezőnyre.

A skandinávok a 6. percben úgy szereztek vezetést, hogy Matias Lassen lövése egy német boton és egy játékoson is megpattant (0-1). A németek erre két kapuvassal válaszoltak, majd a második harmadban előbb JJ Peterka kötényből egyenlített (1-1), majd Alexander Ehl használt ki egy óriási kapushibát (2-1), végül Moritz Müller egy szép passz után volt eredményes (3-1), írta tudósításában az MTI.

Még a szünet előtt egy váratlan, lapos lövéssel szépített a dán válogatott (3-2), amely a záróharmadban, öt perccel a vége előtt egy rossz védekezést is góllal büntetett (3-3).

Innentől felgyorsultak az események, húsz másodperccel később egy támadó harmadbeli buli elhozatal után távolról Jonas Müller talált be (4-3), majd miután a dánok levitték kapusukat, Marcel Noebels is eredményesnek bizonyult (5-3).

Dánia nem adta fel, egy újabb kapuslevitelt Christian Wejse kihasznált 32 másodperccel a lefújás előtt (5-4), ám hét másodperccel később Nico Sturm egy újabb üreskapus találattal eldöntötte a csatát (6-4).

A Bild nagyon feldobódott az első német sikertől, azt írta, a válogatott most érkezett meg a vébére, és minden esélye megvan arra, hogy bejusson a negyeddöntőbe. Ehhez pénteken Ausztriát, vasárnap Magyarországot, kedden pedig Franciaországot kell legyőznie.

Mindhárom meccsen favoritok vagyunk

– írta a lap.

Jégkorong-világbajnokság, A csoport, 4. forduló

Németország – Dánia 6-4 (0-1, 3-1, 3-2)
Svédország – Magyarország 7-1 (3-1, 3-0, 1-0)

 

Az állás: 1. Egyesült Államok 12 pont, 2. Svédország 11, 3. Dánia 8, 4. Finnország 7, 5. Franciaország 4, 6. Németország 3, 7. MAGYARORSZÁG 2, 8. Ausztria 1

 

B csoport:
Svájc – Szlovákia 4-2 (1-0, 1-2, 2-0)
Csehország – Szlovénia 6-2 (0-2, 1-0, 5-0)

 

Az állás: 1. Svájc 12, 2. Kanada 11, 3. Csehország 10, 4. Lettország 5, 5. Szlovákia 4 (7-10), 6. Norvégia 4 (5-9), 7. Kazahsztán 2, 8. Szlovénia 0

 

A csoportok első négy helyezettje bejut a negyeddöntőbe, a két utolsó kiesik, és jövőre a divízió I/A-ban szerepel.

Kapcsolódó
Magyar hokikapitány: A svédek szétszedtek minket, borzalmas volt
Kevin Constantine szerint csapata a második harmadtól teljesen alárendelt szerepet játszott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik