Sikeres műtéten esett át Garamvölgyi Ákos, a DEAC kosárlabdázója.
A debreceniek játékosa a Sopron elleni helyosztós meccsen szenvedett borzasztó sérülést, egy blokkolás után úgy ért földet, hogy teljesen aláfordult a bokája. Hordágyon kellett levinni és félő volt, hogy eltört a lába. A mentősök azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hatalmas mázlival elkerülte Garamvölgyi a törést, de a lehető leggyorsabban műtétre lesz szüksége. Még péntek este elvégezték a beavatkozást.
Az orvosok a beavatkozás után elmondták, hogy isteni szerencse, hogy nem tört semmim, ilyen elváltozás esetén évente jó ha egy esetet látnak, ahol ép marad a csont. A műtét jól sikerült, s bár nem volt komplikációmentes, végül sikerült helyrerakni mindent.
Most hat hétig biztosan gipszben lesz a lábam, ám ezt követően megkezdhetem a rehabilitációt, és bár a pontos visszatérésem még sok mindentől függ, de ideális esetben akár a következő szezon kezdésére már felépülhetek. Ez ugyan hosszú idő, de a szakemberek egyöntetűen állították, hogy nagyon olcsón megúsztam a történteket, inkább ki sem mondom, hogy milyen végkimenetelek voltak még benne a pakliban”
– idézte a klub honlapja a kosarast.
A DEAC egyébként 88-79-re legyőzte a soproni csapatot, így az ötödik helyért játszhat a Szolnokkal.