Sport

Kósa szövetsége bejelentette: Magyarország visszalép az Eb-rendezéstől

Toru Hanai - International Skating Union/International Skating Union via Getty Images
Toru Hanai - International Skating Union/International Skating Union via Getty Images

Szerdán közleményben tudatta a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ), hogy

Magyarország visszalép a 2024-es Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság megrendezésétől.

„A hazánk szomszédságában elhúzódó háború, annak a gazdaságra gyakorolt hatása és a korcsolyasportot jelentősen érintő energiaárak miatt, hosszas mérlegelés után a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség visszalép a 2024-es ISU Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság megrendezésétől. A MOKSZ a magas színvonalú versenyrendezéshez szükséges megfelelő anyagi forrás hiányában visszamondta a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnél (ISU) a rendezés jogát” – áll a hivatalos közleményben.

Még 2021-ben döntött arról a nemzetközi szövetség, hogy Budapest lesz a 2024-es Európa-bajnokság helyszíne. Ez lett volna a nyolcadik Eb a magyar fővárosban, amely először 1895-ben, majd 1909-ben, 1955-ben, 1963-ban, 1984-ben, 2004-ben, legutóbb pedig 2014-ben volt a verseny helyszíne.

A magyar műkorcsolya nem épp a pozitív hírekkel került hírekbe az elmúlt időszakban, az idei világbajnokságra például a magyar válogatott mindössze egy Magyarországon született sportolóval, Láng Júliával utazott el. A MOKSZ végül úgy döntött, hogy felmenti állásából az örmény szakági igazgatót, a sportág eloroszosításával vádolt Gurgen Vardanjant.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik