„Amikor átmegyek a zebrán, még eszembe jut, ami történt, de alapvetően sikerült levetkőzni az ezzel kapcsolatos rossz érzéseket” – mondta az M1 aktuális csatornának az UTE 20 éves versenyzője. Ahogy felidézte, az volt a célja, hogy minél hamarabb visszatérjen, s bár az orvosok erre egy évet jósoltak, végül kevesebb idő is elég volt.
„Előbb gyógytornásztam, majd úsztam, aztán jöttek a konditermi edzések, augusztusban pedig már hajóba is szállhattam. Előtte pár hétig SUP-oztam” – mesélte, hozzátéve, hogy eleinte még fájt a térde, kicsit még most is érzi, de reméli, hogy ez idővel el fog múlni.
„A párom, a családom, a barátok, a klubom és a szövetség végig támogatott, ez nagyon sokat segített” – mondta.
A fiatal kenus októberben bekapcsolódott a csapatmunkába is, s futni ugyan még nem tud, télen az úszásra és az ergózásra helyezte a hangsúlyt.
„Az erőnlétem sokat javult a baleset előtti állapothoz képest is, az állóképességem azonban még nem az igazi. A célom az, hogy tavasszal ez is javuljon. És remélem, hogy belátható időn belül a futást is elkezdhetem” – idézte az MTI.
Azt mondta, hosszú távon tervez a kenuzással, de hogy idén mire lesz képes, azt még nem tudja.
„Jövőre még lesz egy műtétem, jelenleg hét csavar és két fémrúd van a lábamban, ezeket távolítják majd el. Az idei szereplésem nagyban függ attól, hogy az időre menéseken hogyan teljesítek.
A párizsi olimpiát nagyon távolinak érzem, de így voltam ezzel Tokió előtt is, aztán bekerültem a csapatba. Edzek és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég
– mondta a kenus, aki 2021-ben ott volt a tokiói játékokon, de végül nem szállt vízre.
Horányi Dóra a 2021-es poznani Eb-n szerzett ezüstérmet 5000 méteren.