Sport

Mikkel Hansen hiánya sem segített, simán kikapott a Szeged a kézi-BL-ben

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI
Nem rázta túlságosan az Aalborg Haandball férfi kézilabdacsapatát, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszisa, Mikkel Hansen stresszre hivatkozva betegszabadságra ment, a dánok a legeredményesebb BL-gólszerzőjük nélkül is simán, 33-27-re verték a OTP Bank-Pick Szegedet.

Pedig jól kezdett a magyar csapat, hiszen a 19. percben a dánoknak kellett időt kérniük, ugyanis 8-6-os hátrányban voltak, és nem tudtak mit kezdeni a jó szegedi támadásokkal.

A hazaiak azonban az egyperces szusszanás alatt összekapták magukat, a 25. percben már Juan Carlos Pastor kért idegesen időt, hiszen 8-6-ról 9-11-es hátrányba kerültek tanítványai. A félidő végén ezen már nem sikerült segíteni, Lukas Sandell a hatosra berepülve még a kapunak háttal állva is eredményes volt (15-11).

A második félidő elejét sem sikerült megnyomni, a 41. percben már hattal mentek a hazaiak (22-16), azt nem bírta el a sérült Bodó Richárdot nélkülöző csapat, hogy Bánhidi Bence is a 40. percben szerezte az első gólját.

A vége 33-27 lett, az Aalborg megérdemelten győzött.

Bajnokok Ligája, B csoport, 11. forduló

Aalborg HB (dán) – OTP Bank-Pick Szeged 33-27 (15-11)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik