Sport

Svéd segítséggel negyeddöntős a magyar válogatott a kézivébén

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Svédország 32-30-ra legyőzte Portugáliát a férfi kézilabda-világbajnokságon, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott második helyezettként ott van a negyeddöntőben.

A magyar csapat korábban magabiztosan, 12 góllal verte a Zöld-foki Köztársaságot, és ezután azért kellett drukkolni, hogy a svédek elkapják a portugálokat. Bár a félidőben 14-13-ra még a portugálok vezettek, a kétgólos svéd siker révén a magyar válogatott bejutott a legjobb nyolc közé.

Daniel Pettersson nyolc, Eric Johansson hét góllal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Antonio Areia nyolc, Victor Iturriza hét alkalommal talált be.

A szerdai, stockholmi negyeddöntőben Dánia vagy Egyiptom lesz az ellenfelünk.

A negyeddöntő egyben azt is jelenti, hogy a csapat kijutott az olimpiai selejtezőre. A nemzetközi szövetség (IHF) olimpiai kvalifikációs tornáit 2024. március 11-17. között rendezik, mindhárom helyszínen négy csapat szerepel, amelyek közül az első két-két helyezett jut ki a jövő nyári párizsi ötkarikás játékokra.

eredmények, középdöntő, 3. (utolsó) forduló:

II. csoport (Göteborg):
Svédország – Portugália 32-30 (13-14)
Izland – Brazília 41-37 (18-22)
Magyarország – Zöld-foki Köztársaság 42-30 (22-15)

 

A végeredmény: 1. Svédország 10 pont, 2. Magyarország 6, 3. Izland 6, 4. Portugália 5, 5. Brazília 3, 6. Zöld-foki Köztársaság 0
Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt. A negyeddöntőbe az első két helyezett jutott.

 

I. csoport (Krakkó):
Lengyelország – Irán 26-22 (16-10)
Szlovénia – Montenegró 31-23 (15-8)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik