Élő Sport

Tükörsimán hozta a kötelezőt a kéziválogatott, most a svédeken a sor

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Két feladata van a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában: előbb győzni a Zöld-foki Köztársaság ellen, majd kiszurkolni, hogy a svédek megverjék a portugálokat.

Az első feladatot nagyon simán hozta a magyar csapat, mivel Hanusz Egon, Bodó Richárd, Bóka Bendegúz és Rosta Miklós gólerős játékával 42-30-ra győzött a Zöld-foki Köztársaság ellen.

Élesen kezdte a meccset a magyar csapat, Bodó és Hanusz is nagyon hatékony volt támadásban, így hamar elhúztunk 5-2-re. A zöld-fokiak a lassabb kezdés után kissé összekapták magukat, 7-5-nél kétszer is támadhattak, hogy feljöjjenek egy gólra, de Mikler Roland mindkét akciónál védett, majd innentől beindult a magyar henger, zsinórban négy gólt dobtunk, amivel 11-5-re megléptünk.

Hanusz továbbra is eredményes volt, a többieket pedig tömte gólpasszokkal, de a zöld-fokiak is feljavultak támadásban,

így a félidő második felében nagyjából állandósult a 6-7 gólos magyar előny, a szünetben 22-15-re vezettünk.

A második felvonás elején öt gólra felzárkóztak a zöld-fokiak, de ennél közelebb nem tudtak jönni, pedig folyamatosan lehozták a kapusukat, hogy 7 a 6 ellen támadhassanak. Az ellenfél két hétméterest is elhibázott, a magyar csapat viszont nagyjából fenn tudta tartani a meccs elején látott koncentrált játékát, és a végén már csak az volt a kérdés, eljut-e 40 gólig, illetve sikerül-e tíznél több góllal nyerni. A 42-30-as eredmény megmutatja, hogy mindkét kérdésre igen volt a válasz.

Mikler négy, Székely Márton hat védéssel járult hozzá a vártál is magabiztosabb sikerhez. Az ellenfélnél Bruno Landim volt a legeredményesebb játékos nyolc góllal, Edmilson Araujo és Paulo Moreno hat-hat gólt szerzett.

Amennyiben a 20.30-kor kezdődő meccsen az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Svédország legyőzi Portugáliát, a magyarok a csoport második helyén végeznek, és továbbjutnak a szerdai, stockholmi negyeddöntőbe, ahol Dánia vagy Egyiptom lesz az ellenfelük.

Eredmény, középdöntő, I. csoport, 3. forduló:

Magyarország – Zöld-foki Köztársaság 42-30 (22-15)
Göteborg, Scandinavium Arena
v.: Sekulic, Jovandic (szerbek)
Magyarország: Mikler – Bóka 7, Bodó 7, Hanusz 6, Bánhidi 5, Ancsin 4, Rodríguez 3. Cserék: Sipos 1, Rosta 7, Ilic 1, Szita 1, Székely, Bujdosó.
lövések/gólok: 56/42, illetve 54/30
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 3/1
kiállítások: 2, illetve 8 perc

42 gólt lőtt a zöld-fokiaknak a magyar kéziválogatott a vébén

Utolsó középdöntős meccsét 42-30-ra nyerte a magyar férfi kézilabda-válogatott a Zöld-foki Köztársaság ellen. A magyar csapat már a félidőben is hét góllal vezetett, majd a második félidőben is szép dolgokat mutatott támadásban. A mezőny legjobbjának választott Hanusz Egon mellett Bodó Richárd, Bóka Bendegúz és Rosta Miklós is szórta a gólokat. Ha a csoport utolsó meccsén a svédek nyernek Portugália ellen, akkor a magyar csapat bejut a negyeddöntőbe, egyben kijut az olimpiai selejtezőre.

42-30 a vége

Moreno lőtte a 30. zöld-foki gólt, az utolsó másodpercekben pedig a szemfüles Bóka alakította ki a 42-30-as végeredményt.

41-29

Székely védése után indult a lerohanás, Rosta megint az üres kapuba lőtt. Székely megpróbált egy egészpályás gólt, de néhány centit tévedett.

40-29

Araujo rántotta le Bánhidit, ez is kiállítás. De eladtuk a labdát emberelőnyben, majd összehoztunk egy belemenést, úgyhogy Landim révén tízen belülre másztak vissza a zöld-fokiak. Hanusz visszaállította a tízgólos különbséget. A 40. gólunk Rostáé lett.

38-28

Bóka elcsent egy labdát, ebből is üres kapus gól lett. Már tízzel vezetünk!

37-28

Kapus nélkül támadtak a zöld-fokiak, a bírók elvettk tőlük a labdát, Pedro pedig az üres kapuig gyalogolt. A következő gólunkat a másik szélső, Bóka szerezte.

35-28

Pina szorult helyzetből elengedett lövése beakadt, majd bosszúsan kellett lemennie a következő támadásnál, mert Hanuszt bántotta.

35-26

Bánhidi üres kapus gólt zsákolt, majd Sipos is feliratkozott a góllövők közé, a kettő között Araujo volt eredményes.

33-25

Pina rohant el egy magyar technikai hiba után, majd Ancsin is elhagyta a labdát, de Pina újabb lövését Székely lábbal hárította. Ancsin lerázott magáról egy embert, és nyolc méterről elvállalta.

32-24

Pina találta telibe a kapufát, Pedro pedig ki akarta használni, hogy üresen tátong az ellenfél kapuja, de nem hozott igazán jó döntést, Chema Rodríguez kapitány meg is feddte érte. Bodó pattintott paszszát Bánhidi dobta be.

31-24

95 km/órával vágódott Landim lökete a magyar kapuba, ugyanúgy hét gólnál tart, mint a közvetlenül utána eredményes Bodó.

30-23

Majdnem kimaradt a harmadik zöld-foki hetes is, Székely ebbe is beleért, de Landim labdája végül becsorgott. A 30. gólunkat Pedro lőtte a jobb szélről.

29-22

A második zöld-foki hetes is kimaradt, Pinát hiába cserélték be csak a büntetőre, Székely kirúgta a lövését. A másik oldalon L. Semedónak kellett kiülnie, mert Hanusz fellökte. Hetest is kaptunk, Rosta bedobta.

28-22

Hanusz kígyózott át a zöld-foki védelmen, majd Székely indítását lehalászta az ellenfél, így Bóka nem tudott ziccerbe kerülni. A zöld-fokiak első hetesét Landim dobta fölé.

27-22

Bóka először rontott a meccsen, Goncalves kapus kifigyelte, hova akart lőni. Moreno kihasználta, hogy Pedro elkésett, megint öt van közte.

27-21

Újabb zöld-foki gól 7 a 6 ellen, Moreno volt eredményes, ráadásul Sipost ki is állították. Bodóról rég hallottunk, de most megvillant, ez volt a hatodik gólja.

26-20

A. Furtado aztán tényleg felhozta őket ötre, de csak pár másodpercig, mert Bóka elviharzott a bal szélen. Araujo befejezése után megint Bóka válaszolt.

24-18

Landim használta ki a ziccerét, mi viszont kicsit túljátszottuk az akciónkat, Bodó lövés helyett passzolt Pedrónak, aki a kapufát forgácsolta. Feljöhettek volna ötre, de Araujo belerohant Bánhidibe.

24-17

Landim zúdított nagy gólt a kapunkba, majd Bánhidit azt sem zavarta, hogy rángatták.

23-16

A zöld-foki beállós, Moreno lőtte a második felvonás első gólját. A második Morenónak szánt passzt lenyúltuk, indult is a gyors akciónk, Bóka lőtt ügyesen a kapujukba.

Majdnem 80 százalékos hatékonyság

A magyar válogatott eddig 79 százalékkal lőtt, a zöld-fokiaknak ennél jóval gyatrább a statisztikájuk az első 30 perc alapján (54 százalék).

Olvasói sztorik