Sport

Fucsovics kezében volt a győzelem, aztán összeomlott

Martin KEEP / AFP
Martin KEEP / AFP
Fucsovics Márton kétszettes előnyről kikapott a harmadik fordulóban, és párosban Bondár Anna is kiesett pénteken az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 78. magyar teniszező a 32 között az ATP-n 16., az Australian Openen a 15. kiemelt Jannik Sinnerrel találkozott, aki ellen eddig 2/1 volt a győzelmi mérlege. 2020-ban Melbourne-ben a magyar, a szófiai tornán pedig az olasz nyert, majd 2021-ben Wimbledonban ismét Fucsovics Márton bizonyult jobbnak.

A magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra kezdődő negyedik csatájuk – amelyre a 7500 férőhelyes Margaret Court Arenában került sor – két brékkel indult, majd az élete hatodik Australian Open-főtábláján szereplő nyíregyházi teniszező 2:2-nél is elvette a 21 esztendős olasz adogatását. Ez már elegendőnek bizonyult a szett megnyeréséhez, majd a második játszma is hasonló forgatókönyv szerint alakult, csak a 30 éves magyar akkor 4:4-nél brékelt.

A magyar Davis Kupa-válogatott vezére már csak egy szettre volt a nyolcaddöntőtől – ráadásul még soha nem kapott ki kétjátszmás előnyről – , ám a 21 éves dél-tiroli riválisa összeszedte magát, és innentől kevesebbet rontott. Egyre magabiztosabban ütött, az MTK játékosa pedig egyre kevésbé tudta irányítani a labdameneteket, és a hátralévő bő két órában már csak három gémet tudott nyerni. A nagy fordulatot hozó összecsapás 3 óra 45 percig tartott.

Ezzel Fucsovics nem tudta megismételni eddigi legjobb melbourne-i teljesítményét, amikor 2018-ban és 2020-ban nyolcaddöntőt vívott Roger Federerrel.

„A harmadik szettől Jannik elkezdett hiba nélkül játszani, taktikát váltott, jól szervált, és variálta a játékot” – nyilatkozta a magyar játékos a Tennis 4U Facebook-oldalnak.

Ez ellen nem tudtam mit kitalálni pedig fizikálisan rendben voltam, és erősnek éreztem magam. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy ha így megvernek, akkor verjenek meg így, és úgy jövök le a pályáról, hogy gratulálok neki. Ezzel együtt örülök, hogy visszatértem, örülök az ausztráliai teljesítményemnek, ahol meg tudtam szorongatni egy top 20-as ellenfelet

– fogalmazott a sportoló.

A folytatásról szólva Fucsovics elmondta, most hazamegy, és néhány nap pihenőt tart, majd ismét sok kondiedzés és tenisz vár rá. Az év elején 190 ranglistapontot gyűjtött, a következő célja pedig az, hogy visszakerüljön a top 50-be.

A női párosban sem sikerült a továbjutás a Bondár Anna-Greet Minnen kettősnek. A magyar-belga duó – amely a nyitókörben  a 14. kiemelt lengyel Alicja Rosolskát és új-zélandi Erin Routliffe-et búcsúztatta– pénteken a svájci Viktorija Golubiccsal és a román Monica Niculescuval szállt szembe, és egy óra alatt kikapott.

Az Australian Open, párosban már csak Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic kétszeres melbourne-i bajnok duója van versenyben. A junioroknál Udvardy Luca szerepel majd.

Australian Open

férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Jannik Sinner (olasz, 15.)-Fucsovics Márton 4:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:0
Cicipasz (görög, 3.)-Griekspoor (holland) 6:2, 7:6 (7-5), 6:3
Auger-Aliassime (kanadai, 6.) – F. Cerundolo (argentin, 28.) 6:1, 3:6, 6:1, 6:4
Nisioka (japán, 31.)-McDonald (amerikai) 7:6 (8-6), 6:3, 6:2

nők:
Swiatek (lengyel, 1.)-Bucsa (spanyol) 6:0, 6:1
Pegula (amerikai, 3.)-Kosztyuk (ukrán) 6:0, 6:2
Gauff (amerikai, 7.)-Pera (amerikai) 6:3, 6:2
Ribakina (kazah, 22.)-Collins (amerikai, 13.) 6:2, 5:7, 6:2
Ostapenko (lett, 17.)-Kozlova (ukrán) 6:3, 6:0
Krejcikova (cseh, 20.)-Kalinyina (ukrán) 6:2, 6:3

 

női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Viktorija Golubic, Monica Niculescu (svájci, román)-Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga) 6:4, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik