Élő Sport

Hatgólos előnyt engedett ki a kezéből, de legyőzte Brazíliát a kéziválogatott

Adam IHSE / TT NEWS AGENCY / AFP
Adam IHSE / TT NEWS AGENCY / AFP
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Brazíliát a világbajnokságon, így továbbra is él az esély, hogy a középdöntős csoportja első két helyén végezzen és bejusson a legjobb nyolc közé, ami az olimpiai selejtezőtorna eléréséhez kell. Az első félidőben hat góllal is vezetett Magyarország, innen azonban egyenlített, majd fordított a rivális. A második játékrészben öt gól is volt a különbség, innen jött vissza Brazília, de a legvégét a mieink bírták jobban.

Két kifejezetten lelombozó vereségből érkezett meg erre a meccsre a Magyarország, amelyen viszont kötelező volt a győzelem. Nagyon jól kezdett a magyar válogatott, jó volt a védekezés, eredményesek voltak a támadások, a szalagszakadás miatt bekötözött kézzel játszó Mikler Roland védésekkel segítette a csapatot, Bóka Bendegúz pedig nem tudott hibázni a kapu előtt, a 12. percben így 9-3-ra vezetett a válogatott.

Jött ekkor egy blokk a játékunkban, felesleges kiállításokkal hoztuk nehéz helyzetbe magunkat, a brazilok pedig jöttek fel, a 29. perc elejére pedig kiegyenlítettek. A félidőre is maradt az egál, 14-14 volt az állás.

Kovács Tamás / MTI

A második félidő első gólját Brazília szerezte, de aztán meglépett öt góllal is a magyar csapat – pedig Sipost eddigre már elveszítette védekezésben, összegyűlt a három kétperces kiállítása. Visszajöttek innen is a brazilok egy gólra, majd jött egy ötperces periódus, amikor egyik csapat sem tudott betalálni.

Mikler az 58. percben óriási bravúrral ziccert védett, Lékai Máté pedig gólt dobott a túloldalon, és végül ez bizonyult döntőnek.

Lékainak volt még két gólja a végéig, a brazilok oldaláról viszont már csak egyszer sikerült mattolnia magyar védelmet

Lékai hét, Ancsin Gábor és Bóka hat-hat, Bodó Richárd négy góllal, Mikler 13 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás a céljuk – vasárnap 15.30-tól pedig a Zöld-foki Köztársaság ellen lépnek pályára. A negyeddöntőbe a csoport első két helyezettje jut, a mieink újabb győzelme mellett az is kellene, hogy Svédország is hozza a maga két meccsét.

Középdöntő, 2. forduló, II. csoport

Magyarország-Brazília 28-25 (14-14)

 

Magyarország: Mikler – Bóka 6, Bodó 4, Lékai 7, Bánhidi 2, Ancsin 6, Rodríguez 1, cserék: Sipos, Ilic 1, Hanusz, Szita, Rosta 1, Ligetvári, Székely

lövések/gólok: 45/28, illetve 48/25

gólok hétméteresből: 1/1, illetve 3/2

kiállítások: 12, illetve 6 perc

25-28 - vége

A kezünkben a lehetőség, Bánhidi blokkja után ugyanis nálunk a  labda két perccel a vége előtt. Lékai az utolsó másfél perc kezdetén háromra növeli az előnyt. Lékai aztán hetesből is eredményes,

24-26

Mikler mit védett!

Egy leindításnál állt szemben a brazillal, de lábbal hárítani tudott, Lékai pedig kétgólosra növelte a különbséget.

24-25

Szita lövését kiszedte a rövid felsőből a kapus, de sikerült kivédekezni a következő brazil támadást. Bodó tüzelhetett, de megint a kapufát találta el. Elképesztő: elveszítettéka  brazilok a labdát, de valahogy visszaszerezték, szerencsénkre azonban Abrahao a kapu fölé célzott. Öt perce egyik csapat sem dobott gólt.

24-25

Szita is a kapufát találta el, Nantes pedig átlövésből talál be, már csak egy van közte. Chema Rodríguez kért időt.

23-25

Pedro a jó védekezése után góllal is villant, ám ezután hiába hárított Mikler újra, Chiuffa megszerezte a kipattanót és gólra is váltotta. Bodó most kapufát dobott ziccerben – meglökték hátulról -, Nantes pedig a kapunkba pattintja a labdát. Szoros lesz a hajrá.

21-24

Bodó kihagyott helyzete közben Ancsin maradt lent a földön, megtámasztották a hasánál. A brazilok közben góllal fejeztek be egy akciót, majd Lékai ellen ítéltek belemenést, de Mikler megint védeni tudott. A a labda a braziloknál maradt, Rodrigues azonban kapu mellé tüzelt.

20-24

Mikler újabb fontos védése, ami után Bóka háttal a kapu felé zuhanva is gólt tudott Dobni. Időt is kért a brazil kapitány. Nem sikerült a fejmosás, eladta a labdát az ellenfél, de Bóka ezúttal a kapusba lőtt, Rodrigues pedig egy gyors góllal felelt.

19-23

Nem tudjuk őket leszakítani. Pedig Pedro kiharcolt egy belemenést, de Lékai lövését védte a brazil kapus, Dupoux pedig a szélről nem hibázott. Ancsin most a második félidőben is szállítja a gólokat, de aztán Bánhidit küldték ki két percre. Pdro jól olvasta a játékot, leszedte a szélre kitett labdát. Lékai-Rosta összjáték után utóbbi eredményes, néggyel vezetünk.

18-20

Hogy ezek a pillanatok sosem jönnek e a vébén… A kivédett hetest követően Ancsin dobott gólt, majd megszereztük a labdát, Bodó állt egy az egyben a kapussal szemben, de Tercariol nagyot védett, Rodrigues pedig mattolta Miklert, így négy helyett csak két góllal vezetünk.

17-19

Megint segített a léc, de hetest kapott Brazília, Dupoix pedig bedobta, hiába ért a labdába Mikler. Bánhidi centerből eredményes, majd Sipos állt ki, mert megkapta a harmadik kétperces büntetését. A reklamáló Chema sárgát kapott. Újabb hetest kaptak a brazilok, de

a becserélt Székely kivédte!

16-18

Kínaival próbálkoztak a brazilok, de elrontottak, a gyors indítás végén Bóka dobta meg az ötödik gólját. Szerencsénk van, Monta lövése ugyanis levágódott a lécről. Bodó emberről növeli kettőre a magyar előnyt.

16-16

Monte ellen egyelőre nincs ellenszer, az ötödik gólját dobta. Bánhidi harcolt ki egy kiállítást, Ancsin pedig a brazil kapuba bombázott.

15-15

Mikler védéssel kezdett, de Bodó bejátszása pontatlan Bánhidinek, a leindításból pedig Thiagus Petrus először juttatta vezetéshez Brazíliát. Lékai gyorsan válaszol.

Egy kis magyar statisztika a félidőből

Bóka a legeredményesebb játékosunk, neki négy lövésből négy gólja van. Ancsin és Lékai háromhárom találatnál jár. Mikler eddig nyolc védést mutatott be, 36 százalékos a mutatója.

14-14 - félidő

Kiegyenlített Brazília a félidő utolsó két percbe érve, Rodrigues verte meg a védőjét. Lékai törte meg a gólínséges időszakunkat, de egy okos brazil figura végén jön az újabb egyenlítés. Miénk volt a félidő utolsó támadása, de Lékai a kapufát találta el. Szünet.

Kovács Tamás / MTI

12-13

Chema időt kért, de nem jöttünk ki belőle jól, elvették tőlünk a labdát, Brazília pedig eredményes. Már csak minimális a magyar előny. Ancsin ráadásul kapu mellé célzott a következő magyar támadáskor, de szerencsénkre tanácstalanok voltak a brazilok támadásban, Monta passzívnál dobta el, a lécet találta el. Pedro lövését viszont védte a brazil kapus.

11-13

A brazil kapus kicsit rájátszott Sipos lövésére, így a magyar játékost fejdobásért kiküldték. Monta egyből ki is lőtte a hosszú felsőt fórban. Bodó kezéből perdült ki a labda, Monta pedig ziccerben kapta ezúttal a labdát és Mikler alatt kettőre csökkentette a brazil hátrányt.

9-13

Mikler sérült kézzel is védeni tudott, de Lékai bejátszása nem volt jó, Chiuffa pedig góllal fejezte be az ellentámadást. A következő magyar támadás elég tetszetős volt, mert bár volt benne egy megakadás, Bodó után jól játszotta meg Lékait, aki Bókához továbbított, aki a szélről nem kegyelmezett. Mikler egy védést tett hozzá nem sokkal később.

8-12

Sipost állították ki, fórban pedig jött is a brazil gól szélről. Ancsin ugyanakkor felugrás közben visszahúzta a labdát a rövid oldalra, így sikerül kicsit megtörni a brazilok felzárkózását. Nem tartott sokáig, Chiuffa újra a szélről talált be, Lékai azonban emberről válaszolt.

6-10

0-1-gyel hoztuk le a kettős emberhátrányt, Abrahaót nem sikerült megállítani.  Már egyenlő létszámnál Bánhidi lövését védte a kapus, de erre válaszul Mikler is bemutatott egy bravúrt. A labda a braziloknál maradt, Monta pedig passzívnál mattolta Miklert, Bodó ugyanakkor egy gyors góllal reagált.

4-9

Ötperces gólcsendet tört meg Brazília, majd előbb Lékait, aztán Bánhidit állították ki, de Mikler kettős emberhátrányban nagyot védett.

3-9

Az időkérés után fejbe dobták Miklert, szóval két perc magyar emberelőny következik. Bodó az első támadásból úgy dobott gólt, hogy ketten csimpaszkodtak rajta. Passzívnál fölé dobtak egy támadást, Ilics pedig gyors góllal büntetett.

Olvasói sztorik