Élő Sport

Hatgólos előnyt engedett ki a kezéből, de legyőzte Brazíliát a kéziválogatott

Adam IHSE / TT NEWS AGENCY / AFP
Adam IHSE / TT NEWS AGENCY / AFP
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Brazíliát a világbajnokságon, így továbbra is él az esély, hogy a középdöntős csoportja első két helyén végezzen és bejusson a legjobb nyolc közé, ami az olimpiai selejtezőtorna eléréséhez kell. Az első félidőben hat góllal is vezetett Magyarország, innen azonban egyenlített, majd fordított a rivális. A második játékrészben öt gól is volt a különbség, innen jött vissza Brazília, de a legvégét a mieink bírták jobban.

Két kifejezetten lelombozó vereségből érkezett meg erre a meccsre a Magyarország, amelyen viszont kötelező volt a győzelem. Nagyon jól kezdett a magyar válogatott, jó volt a védekezés, eredményesek voltak a támadások, a szalagszakadás miatt bekötözött kézzel játszó Mikler Roland védésekkel segítette a csapatot, Bóka Bendegúz pedig nem tudott hibázni a kapu előtt, a 12. percben így 9-3-ra vezetett a válogatott.

Jött ekkor egy blokk a játékunkban, felesleges kiállításokkal hoztuk nehéz helyzetbe magunkat, a brazilok pedig jöttek fel, a 29. perc elejére pedig kiegyenlítettek. A félidőre is maradt az egál, 14-14 volt az állás.

Kovács Tamás / MTI

A második félidő első gólját Brazília szerezte, de aztán meglépett öt góllal is a magyar csapat – pedig Sipost eddigre már elveszítette védekezésben, összegyűlt a három kétperces kiállítása. Visszajöttek innen is a brazilok egy gólra, majd jött egy ötperces periódus, amikor egyik csapat sem tudott betalálni.

Mikler az 58. percben óriási bravúrral ziccert védett, Lékai Máté pedig gólt dobott a túloldalon, és végül ez bizonyult döntőnek.

Lékainak volt még két gólja a végéig, a brazilok oldaláról viszont már csak egyszer sikerült mattolnia magyar védelmet

Lékai hét, Ancsin Gábor és Bóka hat-hat, Bodó Richárd négy góllal, Mikler 13 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A magyarok – akiknek a legjobb hét közé jutás a céljuk – vasárnap 15.30-tól pedig a Zöld-foki Köztársaság ellen lépnek pályára. A negyeddöntőbe a csoport első két helyezettje jut, a mieink újabb győzelme mellett az is kellene, hogy Svédország is hozza a maga két meccsét.

Középdöntő, 2. forduló, II. csoport

Magyarország-Brazília 28-25 (14-14)

 

Magyarország: Mikler – Bóka 6, Bodó 4, Lékai 7, Bánhidi 2, Ancsin 6, Rodríguez 1, cserék: Sipos, Ilic 1, Hanusz, Szita, Rosta 1, Ligetvári, Székely

lövések/gólok: 45/28, illetve 48/25

gólok hétméteresből: 1/1, illetve 3/2

kiállítások: 12, illetve 6 perc

3-7

Belemenés itt, eladott labda ott, Bóka pedig szépen csavarta el a labdát a brazil kapus mellett a lerohanás végén. Időt kért a brazil kapitány.

3-6

Továbbra is jól nézünk ki. Lékai védekezett jól, így Silva csak kitekert helyzetből tudott lőni, Mikler védett is. Ancsin aztán üresen kapta a labdát, nem is hibázott. Hetessel próbálnak kapaszkodni a brazilok, Dupoix csapta be Miklert.

2-5

A portugálok elleni meccs hőse, Dupoix szépített, majd Ancsin lövése maradt ki, a kapus a kapufa segítségével hárított. A szélre játszották ki helyzetüket a brazilok, de Hackbarth próbálkozását lábbal védte Mikler. Bóka talált be a túlvégen.

1-4

Szépítettek a brazilok, de jött a gyors magyar válasz, Bóka volt eredményes. Silva aztán passzívnál lécre dobta a labdát, így Lékai góljűval már három van közte.

0-2

Góllal kezdtük a meccset, a kezdőbe bekerülő Bodó játszotta meg Bánhidit, aki emberrel a nyakán is betalált. A túloldalon Nantes lövését védte Mikler, Ancsin így kétgólosra növelhette az előnyünket.

Megy a meccs

Mikler Roland kötéssel a bal kezén, de csapatkapitányként érkezett a bemutatásra, ő is kezd a kapunkban. A miénk az első támadás lehetősége.

Eddig hibátlan a magyar csapat Brazília ellen

A kéziszövetség gyűjtése szerint az eddig egymás ellen lejátszott mind a hat meccset Magyarország nyerte. Ezek az eredmények születtek eddig:

  • 1992. július 29., Granollers, olimpiai csoportmérkőzés: Magyarország–Brazília 27-21 (10-10)
  • 2004. augusztus 16., Athén, olimpiai csoportmérkőzés: Magyarország–Brazília 20-19 (10-10)
  • 2011. január 17., Linköping, vb-csoportmérkőzés: Magyarország–Brazília 36-24 (18-11)
  • 2012. április 7., Göteborg, olimpiai selejtező: Magyarország–Brazília 29-27 (16-15)
  • 2018. április 8., Siófok, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Brazília 30-22 (17-11)
  • 2021. január 21., Új Főváros, vb-középdöntő: Magyarország–Brazília 29-23 (16-11)

Egy meccs már volt a középdöntős csoportunkban a játéknapon

Portugália 35-23-ra legyőzte a Zöld-foki Köztársaság csapatát. Antonio Areia tíz lövésből kilenc góllal járult hozzá a sikerhez, a Szeged irányítója, Miguel Martins ezúttal nem talált be.

Kovács Tamás / MTI

Krakkóban a spanyolok öt góllal legyőzték Szlovéniát, utóbbi csapatban a három szegedi légiós közül Matej Gaber egy, Dean Bombac és Borut Mackovsek három-három alkalommal talált be.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik