Sport

Nem tűnt fel a topteniszezőnek, hogy azért nem találja Spanyolországot, mert fordítva tartja a térképet

Yuichi YAMAZAKI / AFP
Yuichi YAMAZAKI / AFP

A nagy teniszes szervezetek kifejezetten jók abban, hogy videós tartalmaikban mindenféle kihívás elé állítsák a játékosokat, ezeknek a felvételeknek köszönhetően pedig kicsit jobban megismerhetjük a játékosokat. A világranglistán jelenleg 20. helyen álló Denis Shapovalovról most speciel azt tudtuk meg, hogy a földrajz nem feltétlen az erőssége.

A kanadainak azt kellett bejelölnie a térképen, hogy idén mely városokban lépett pályára. A beszélgetés aztán így indult:

Shapovalov: Ez mi?

Kérdező: Európa.

Aztán azzal folytatódott, hogy megkérdezték tőle, szerinte hogyan megy majd neki a feladat, mire csak annyit felelt: borzalmasan. Később, amikor Európához ért, akkor gondolkodóba esett, majd rámutatott egy országra, hogy az ott Spanyolország?

Erre az ATP munkatársa odalépett hozzá, és megfordította a térképet a játékos kezében, amire az volt Shapovalov reakciója, hogy továbbra sem tudja, hol találja Spanyolországot. Utána pedig kereste a csizmát, de csak segítséggel találta meg Olaszországot is.

Érdemes megnézni az egész videót:

A 23 éves Denis Shapovalovnak idén eddig 27 győzelme és 21 veresége volt, tornagyőzelem nem jött neki össze, sőt döntőbe sem jutott. Elindult mind a négy Grand Slamen, a legtovább még az Ausztrál Openen jutott, ott negyeddöntős volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik