Sport lineup

Az év legnevetségesebb másodperceit már a szezon nyitómeccsén megkaptuk

Jesse D. Garrabrant / NBAE via Getty Images
Jesse D. Garrabrant / NBAE via Getty Images

Elkezdődött az NBA 2022-2023-as szezonjának alapszakasza magyar idő szerint szerda hajnalban. Az első meccset a Boston Celtics és a Philadelphia 76ers vívta egymással, a hazaiak pedig 126-117-re nyertek, győzelemmel mutatkozott be vezetőedzőként az előző idény keleti bajnokánál Joe Mazzulla.

Mazzullát azért léptették elő, mert az addigi vezetőedzőt, Ime Udokát a teljes szezonra felfüggesztette a franchise, miután egy meg nem nevezett női alkalmazottal viszonyt folytatott. Udoka bocsánatot kért, az ügyben pedig egyelőre sok a kérdőjel, egy korábbi játékos, Matt Barnes csak annyit mondott, sokkal súlyosabb a helyzet, mint azt ő előre gondolta volna.

Kapcsolódó
Félrelépett egyik munkatársával, egész szezonra eltiltották a Celtics edzőjét
Ime Udoka helytelen, intim, kölcsönös egyetértésen alapuló viszonyt folytatott az egyik női alkalmazottal.

Visszatérve a Boston-Philly meccsre, a második félidőben volt egy egészen nevetséges jelenetsor. James Harden vezette fel a labdát, csinált egy cselt, Marcus Smart pedig a támadó fault kiharcolása reményében látványos esést mutatott be, majd métereket csúszott a parkettán. Harden ezután üresen maradt a triplavonalon, dobás előtt pedig még riszált is egyet, majd a gyűrűt sem találta el. Rengeteg meccs hátra van még, de ezt nehéz lesz azért überelni.

A címvédő Golden State Warriors is pályára lépett, méghozzá a Los Angeles Lakers ellen. A GSW is egy botránnyal hangolt az rajtra, náluk Draymond Green ütötte ki edzésen a csapattársát, de ő, valamint Jordan Poole is játszottak. Ugyan az este legeredményesebb játékosa a 25 ponttal, 14 lepattanóval és 8 gólpasszal zárt LeBron James volt, a Warriors 123-109-re nyert.

NBA, alapszakasz

Golden State Warriors-Los Angeles Lakers 123-109
Boston Celtics-Philadelphia 76ers 126-117

Ajánlott videó

Olvasói sztorik