Sport

Szétnyílt a homloka az ökölvívó lánynak, de nem adta fel

Úgy látszik, a harcos nők éjszakáinak korát éljük. Arról korábban már beszámoltunk, hogy a londoni O2 Arénában egy kizárólag női bokszmeccseket, több címmeccset is felvonultató gálán úgy verték egymást a csajok, mintha nem lenne holnap.

Kapcsolódó
Úgy verték egymást a csajok, mintha nem lenne holnap
Súlyos pofonok csattantak szombat este a londoni O2 Arénában, ahol igazi kuriózumként csak nők bunyóztak, és négy világbajnoki öv is elkelt.

A képek tanúsága szerint vasárnap, Melbourne-ben minden folytatódott, csak más szereplőkkel.

Az új-zélandi születésű, de ausztrál állampolgár 27 éves ökölvívó, Cherneka Johnson szenzációsan meccsen védte meg az IBF-szupersúlyú világbajnoki címét honfitársa, a 43 éves  Aussie Susie Ramadan ellen.

Ráadásul Johnson úgy nyert 10 menetes küzdelemben, hogy a mérkőzés második menetében egy összefejelés miatt rendkívül csúnyán felszakadt a homlokán a bőr, a mélynek tűnő sebből ömlött belőle a vér. Amíg az orvos helyrepofozta, úgy ült a ringsarokban, mint egy horrorfilm főszereplője. A nézők egy része döbbenten nézte a véres jelenetsort, és jól hallhatóan arra bíztatták a bírót, hogy szüntesse be a Rod Laver Arénában zajló küzdelmet, ám Cherneka ragaszkodott a visszavágójuk folytatásához.

A teljes meccset itt nézheti meg:

A gála főmeccsén amúgy az amerikai Devin Haney egyhangú pontozással őrizte meg könnyűsúlyú bokszvilágbajnoki öveit. A 23 éves, veretlen öklöző az ausztrál George Kambosos ellen lépett szorítóba, és 119-109, 118-110, 118-110 arányú pontozásos győzelemmel védte meg IBF, WBO, WBC és WBA világbajnoki öveit. A két ökölvívó júniusban is összecsapott, akkor is az immáron 29 győzelemnél járó Haney nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik