A párharc első mérkőzését 29-25-re veszítette el a magyar csapat, amelynek keretében ezúttal sem szerepelhetett Éles Benedek és Széles Ákos. A horvát Filip Ivic remek teljesítménnyel kezdett a vendégek kapujában, csapata a kilencedik percben vezetett először (3-2). Eleinte jól működött, később viszont fellazult a Veszprém védekezése, ám a labdaszerzések utáni gyors ellenakciókat szinte mindig sikerült gólra váltani, írta tudósításában az MTI.
A Chambéry egyre többet hibázott, Stranigg János vezérletével háromgólos hátrányból sikerült az egyenlítés, de a folytatásban, a meccs harmadánál újítani tudtak a franciák, és egy 4-0-s sorozattal elléptek. Ekkor úgy tűnt, már a szünetre eldőlhet a továbbjutás, ám a bakonyiak játéka a hullámvölgyet követően ismét hatékonyabbá vált, és egy félidő után csak egygólos hátrányban voltak.
A második felvonást parádésan kezdték a házigazdák, akik számára ekkor elérhető közelségbe került a bravúros továbbjutás. A Chambéry időt kért, de Miklós Gergő továbbra is bravúrosan védett. Csapata 6-1-es sorozatot produkált, és bár Stranigg egy kisebb sérülés miatt átmenetileg kivált a játékból, a sokkal kevesebbet hibázó veszprémiek lendülete nem tört meg. Bár a franciák védekezése keményebbé vált, erre is volt ellenszerük a hazaiaknak, és az 57. percben már hat találattal jobban álltak.
Az utolsó három percből kettőt emberhátrányban kellett lejátszania a Veszprémnek, ennek ellenére fél perccel a vége előtt a továbbjutásért támadhatott, és Stranigg a kilencedik góljával biztossá tette az elképesztő bravúrt!
A házigazdáknál Szmetán Péter, Hári Levente, Pulay Gábor és Kristóf Mátyás is négy-négy találattal, Miklós Gergő pedig kilenc védéssel zárt. A túloldalon Alexandre Tritta és Benjamin Richert is ötször talált be, Filip Ivicnek tíz védése volt.
Kis Veszprém, nagy csoda
– nyilatkozta a Sport2 kamerái előtt Konkoly Csaba, a veszprémiek edzője.
„Megérdemeltük a győzelmet és a továbbjutást, a szívünk végig vitt minket. Végig taktikusan játszottunk egy rutinosabb csapat ellen. Csapatként nagyot alkottunk, a kapuscsere is bejött, a mezőnyjátékosaink szinte hiba nélkül kézilabdáztak.”
A csapat, amely a magyar bajnokságban öt forduló alatt négyszer is kikapott nem lesz könnyű helyzetben, hiszen két fronton is helyt kell majd állnia hétről hétre.
Elnézve az elmúlt két hetet, a túlélés a cél
– jegyezte meg Konkoly, aki szerint egy ilyen csata rengeteget kivesz a srácokból fizikálisan, amelyet aztán a pszichés fáradtság követ.
Csoportkörbe jutott a Ferencváros is
A Ferencváros is nagy bravúrt ért el, miután a párharc első mérkőzését 33-31-re elveszítette Bukarestben, majd a budapesti visszavágón is volt mér négygólos hátrányban, de csodás hajrával 35-31-re legyőzte a román Steauát.
hazaiak keretéből ezúttal Ónodi-Jánoskúti Máté és Török Ádám hiányzott sérülés miatt. Jól kezdtek a románok, többször is vezettek két góllal, ezért Pásztor István vezetőedző a 14. percben időt kért, majd két kapuscserével is próbálkozott. Védekezésben és kapusteljesítményben nem hozta a kellő szintet a házigazda, sőt támadásban is volt jó néhány hibája. A hajrában egyenlíthetett volna a Ferencváros, ám a hibák ezt megakadályozták, így a szünetben az összeszedettebben kézilabdázó Steauánál volt az előny.
Hasonló mederben zajlottak az események a második félidő elején is, a hibák miatt ekkor még nem jött össze az egyenlítés, és a védekezés sem működött hatékonyan. Az FTC a gyors kézilabdát erőltette, az ellenfél viszont kiváló visszarendeződés után tudatosan lassította a játékot, és utóbbi volt eredményesebb (18-22).
Egy 3-0-s sorozattal életben tartotta a továbbjutás reményét a magyar együttes, majd Győri Kristóf védéseire alapozva, Lékai Máté vezérletével összejött az egyenlítés, és ekkor még több mint 12 perc volt hátra.
Az 53. percben a házigazda – 2-1 után – visszavette a vezetést, és a hajrá ezúttal neki sikerült jobban: jó védekezés után Balogh Zsolt kétszer, Debreczeni Dávid egyszer volt eredményes, így az FTC nagy bravúrral kiharcolta a továbbjutást, amit pezsgővel ünnepeltek a pályán.
Balogh Zsolt tíz, Lékai Máté nyolc, Bujdosó Bendegúz öt góllal, Győri Kristóf hat, Borbély Ádám három védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Kristo Milosevic kilenc találattal, Ionut Iancu kilenc védéssel zárt.