Sport

„Elek Gábor úgy gondolta, hogy nem jók az edzésmódszereim” – kilenc év után rúgta ki a Fradi az Európa-bajnok kézilabdázót

Daniel LEAL / AFP
Daniel LEAL / AFP
2018-ban még legjobb utánpótlásedzőknek járó Jenővári István-díjat is megkapta, négy évvel később azonban már nem fért bele az új struktúra elképzeléseibe: a játékosként olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok Simics Juditot kilenc sikeres év után küldte el az FTC.

Május 20-án egy szűkszavú közlemény jelent meg a Fradi.hu portálon, amelyben a klub azt közölte, távozik az FTC Kézilabda Akadémia női ifjúsági csapatának vezetőedzője, Simics Judit.

Kapcsolódó
Kubatov Gábor kedvenc edzője lehetséges menesztéséről beszélt
Az FTC női kézilabdázóinak két BL-veresége után szólalt meg a Ferencváros elnöke.

„A játékosként olimpiai ezüstérmes, Bajnokok Ligája-győztes Simics Judit 2013-ban került a Ferencváros utánpótlásához, ahol legjobb eredményeként megnyerte a női ifjúsági csapattal a magyar bajnokságot, és stabil csapatot épített a fiatalokból a felnőtt NB I/B-ben. A legjobb utánpótlásedzőknek járó Jenővári István-díjat is megkapta 2018-ban” – hangzott a dicséret.

Ezt követően az általa irányított ifjúsági csapat még megnyerte a bajnokságot…

A pályafutásáról, sikereiről és arról, hogy miért kellett távoznia, egy gödöllői hírportálnak nyilatkozott.

„Az NB II-es Csurgóból lettem ifiválogatott, ami az országban egyedülálló volt. Pedig nem voltam szupertehetség, a válogatottban éreztem is, hogy a csapattársaim más minőséget képviselnek erőnlétben és technikában. Az első edzőtáborban majd kiköptem a tüdőmet” – mondta, hozzátéve, hogy edzői sem láttak benne sokat, de nagyon sokat kompenzált a szorgalmával.

Az élvonalban a Vasasban négy (1992-96), a Dunaferrben öt évet (1996-2001) húzott le, ezalatt nyert Bajnokok Ligáját (1999), EHF-kupát (1998), európai Szuperkupát (1999) és négy bajnoki címet.

Érdekes, hogy inkább öreg koromra értek el a sikerek. Szintén egyedi volt, amikor Laurencz Laci bácsi az NBI/B-s TF-ről hívott be a felnőttválogatottba

– mesélte az 1990-es debütálásáról.

1998-1999 után tervezte a visszavonulást, de Mocsai Lajos az 1998-as Eb előtt meghívta a keretbe.

„Nem ígért semmit, csak elmondta: ha be tudok illeszkedni, helyem lehet a csapatban” – mesélte. A többi már ismert, 2000-ben ott volt a sydney-i olimpia ezüstérmes csapatában, majd ugyanazon év decemberében, Romániában tagja volt az Európa-bajnok válogatottnak.

„Elvesztettük az olimpiai döntőt, ezen nincs mit szépíteni. Nehéz volt belülről átélni. Az utolsó tíz percben nem volt vezér a pályán. Sok év múlva az ellenfél dán edzője elárulta, hogy figyelték a magyarok szokásait. Várták, Mocsai Lajos mikor cseréli le a legjobb játékosait, hogy ő akkor küldje be a legerősebb formációt. A döntőben 50 percig vártak, sajnos bejött nekik. Ettől még Mocsai Lajos mellett mindig ki fogok állni.”

Az olimpiai ezüstöt tartja a legnagyobb sikerének, de nagyon büszke az Eb-aranyra is.

Az olimpia után nem egy játékos mondta le a válogatottságot az Európa-bajnokságra, ezért senki nem fogadott volna ránk, öregekre. De bennünk volt, hogy csak azért is, mutassuk meg. És megmutattuk, megnyertük az Eb-t, amely egyfajta elégtétel is volt.

Aktív pályafutása után Derecskén kezdett el dolgozni az utánpótlásban, később Elek Gábor hívta a Fradihoz. Ezek után nem is érti a klub májusi döntését.

„Az utóbbi 9 évben a Fradiban edzősködtem, de májusban elváltak útjaink. Sajnálom, mert kétszer is bajnoki címet szereztünk, nem tudtak a munkámba belekötni. Elek Gábor mégis úgy gondolta egy évtized után, hogy nem jók az edzésmódszereim, így ő javasolta a döntést. Azóta sem értem, mivel azt hangoztatta, hogy ide ő kérte a szerződtetésem, mert korábban Csömörön megbizonyosodott a szakmai és pedagógiai munkámról. A döntés sokakat meglepett kézilabdás berkekben, így hivatalosan az »új struktúra« elképzeléseibe nem fértem be. Ezt májusban közölték, amikor már mindenki leszerződött. Ezek után egy héttel még megnyertük az ifibajnokságot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik