Sport

Az utolsó percet kétgólos hátrányból kezdte, mégsem kapott ki a magyar kéziválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A novemberi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 22-22-es döntetlent játszott Szlovénia vendégeként a csütörtökön Celjében rendezett edzőmérkőzésen.

A vasárnap óta Siófokon edzőtáborozó keretből Tóth Nikolett, Helembai Fanny, Kovács Anett és Pásztor Noémi nem szerepelt a meccsen, írja az MTI. Szélsőgólokkal kezdtek a vendégek, akik a tizedik percben vezettek először (3-4). Jó néhány technikai hiba és eladott labda volt mindkét oldalon, a találkozó barátságos jellege viszont időnként nem mutatkozott meg, mert nagy volt a küzdelem a pályán. A 22. percben még 9-7-re vezettek a magyarok, de a cserék miatt megtört a lendület, amit az egyre jobban védekező házigazdák kihasználtak, és egy 5-0-s sorozattal zárták az első félidőt.

Kapcsolódó
A szünet után összecsuklott a Szeged a BL-ben, csak a különbség volt a kérdés
Eddig mind a három mérkőzését elveszítette a magyar bajnok a Bajnokok Ligájában.

A második felvonás első felében a szlovénok őrizték előnyüket, majd a magyarok egyenlítettek (17-17), és Klujber Katrin kihagyott büntetője után Kácsor Gréta akciógóljával harminc perc után ismét náluk volt az előny. A védekezés ismét jobban működött, de támadásban megint jöttek a hibák. Egy ideig úgy tűnt, az elsőhöz hasonlóan a második félidő hajrája is a hazaiaknak sikerül jól,

hiszen 65 másodperccel a vége előtt két góllal vezettek, azonban Fodor Csenge a hatvanadik perc elején, majd négy másodperccel a vége előtt is betalált, ezzel döntetlenre mentette a meccset.

A magyar válogatottban Klujber hat, Lukács Viktória négy gólt lőtt, Szikora Melindának pedig 15 védése volt. A szlovénoknál Tjasa Stanko és Tamara Mavsar is öt találattal zárt.

A két csapat 16. egymás elleni mérkőzésén 13 magyar siker mellett harmadszor született döntetlen.

Volt néhány kiemelkedő teljesítmény a csapatunkban, azonban összességében tudásunk alatt játszottunk.

A mérkőzés jól tükrözte, hogy öt hónappal ezelőtt készültünk utoljára együtt a csapattal, leginkább védekezésben hiányzott az összhang. Szikora Melindát ki szeretném emelni, a találkozó több pontján is az ő védéseivel tudtuk tartani a tempót az ellenféllel. Összességében úgy látom, hogy sikerült szereztünk egy pontot, annak örültem, hogy nem adták fel a lányok és egészen a mérkőzés végig küzdöttek” – értékelt Golovin Vlagyimir a szövetség Facebook-oldalán.

A két csapat szombaton 17.30-tól Ljubljanában ismét megmérkőzik egymással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik