Sport

17 éves műkoris csinálta meg az ugrást, ami még senki másnak nem sikerült

Kotaro Numata / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Kotaro Numata / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Bár a felvételek alapján nem volt sok néző az amerikai Lake Placidban rendezett műkorcsolya-versenyen, akik kilátogattak, történelmet láthattak. Ami lehet azért jött össze, mert alig voltak a lelátón.

Ilia Malinin ugyanis megugrotta azt, ami korábban senkinek nem sikerült versenykörülmények között: egy négyfordulatos axelt. Ez a valóságban négy és fél fordulatot, azaz egy 1620 fokos pörgést jelent a levegőben, amit nyugodtan nevezhetünk a legnehezebb ugrásnak.

„Amikor edzésen megcsinálom, akkor könnyűnek tűnik, pontosan érzem a ritmusát. Versenyen már más az izgalom és a nyomás miatt. Próbáltam úgy elképzelni, mintha otthon gyakorolnék, emiatt is elég nyugodt voltam” – adta meg a sikeres ugrás receptjét a 17 éves amerikai gyorskoris (üzbég műkoris szülők gyermekeként már az USA-ban született), aki a rövidporgram után még a hatodik helyen állt, de aztán történelmi axelének is köszönhetően megnyerte a versenyt.

Korábban csak a kétszeres olimpiai és világbajnok Hanjú Juzuru próbálkozott meg vele verseny közben, de neki nem sikerült kipörögnie a négy és fél fordulatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik