Sport

A fegyelmi bizottság elé kerül a mosonmagyaróvári kézikapus Fradi elleni szabálytalansága

JENS WOLF / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
JENS WOLF / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Mindhárom tavalyi dobogós csapat, a Győri Audi ETO KC, a Ferencváros és a Debrecen is győzött a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.

A várakozásoknak és az erőviszonyoknak megfelelően az FTC-Mosonmagyaróvár mérkőzés alakult a legszorosabban. A vendégek remek első félidőt produkáltak, a korábban az FTC-ben is szereplő kapus, Szemerey Zsófia kiválóan védett, a mezőnyben pedig a szlovák válogatott Lancz Barbora volt az óváriak vezére.

A 13-12-es állásról indult második felvonásban a Magyar Kupa-győztes hazaiak támadásban és védekezésben is kevesebbet hibáztak, a Mosonmagyaróvár – kevesebb cserelehetősége miatt – elfáradt, ráadásul az 51. percben elveszítette Szemereyt.

A kapus szándékosnak tűnő szabálytalanságot követett el Hársfalvi Júliával szemben, ezért azonnal piros lapot kapott, ráadásul a játékvezető a kék lapot is felmutatta neki, vagyis az eset a fegyelmi bizottság elé kerül.

A szünet után kialakított háromgólos előnyét a Ferencváros magabiztosan megőrizte, és bár két perccel a vége előtt 26-24-nél időt kértek, majd támadhattak volna a vendégek, Szöllősi-Zácsik Szandra megakadályozta ezt egy bravúros labdaszerzéssel, így az eredmény már nem változott.

A fővárosiaknál Janurik Kinga tíz védéssel, Márton Gréta hat, Kovács Anett öt, Emily Bölk négy góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Szemerey szintén tíz védéssel zárt, Lancz pedig tíz gólt szerzett.

A címvédő Győr házigazdaként kilenc góllal nyert a Budaörs ellen, az előző idényben bronzérmes Debrecen pedig tíz találattal győzte le az Alba Fehérvárt, ugyancsak hazai pályán.

Eredmények, női NB I:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Motherson Mosonmagyaróvári KC 26-24 (13-12)
DVSC Schaeffler – Alba Fehérvár KC 33-23 (19-11)
Győri Audi ETO KC – Moyra-Budaörs 33-24 (18-11)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik