Kálnoki: Simicskó István tótágast állhat, akkor sem történik az, amit szeretne

Az idei egyiptomi öttusa-világbajnokság után Tibolya Péter a Sportrádióban nekiment Kállai Ákos női szövetségi kapitánynak, majd az UTE-szakosztályvezető megszólalását követően egy nappal a jelenlegi legjobb női versenyző, az alexandriai vb egyéni második helyezettje, Gulyás Michelle is megtette ugyanezt a Hazafutásban. Ennek nyomán elindult a lavina a honi öttusában.

Kapcsolódó

„Miért jutottunk arra a szintre, hogy a megfélemlítés mindennapos dolog?”

Áll a bál az egyik legeredményesebb olimpiai sportágunkban.

Előbb az öttusázóktól érkezett lapunkhoz levél, amelyben 59 pontban sorolták fel az eddig elhallgatott szakmai és morális problémáikat, mindennapos megfélemlítésről számoltak be, cikkünket követően pedig újabb és újabb levelek landoltak szerkesztőségünkben.

Az egyikben a

• „Véleményüknek hangot adó öttusaedzők” gyűjtötték össze 12+1 pontban szakmai panaszaikat. Ők arra jutottak: a két szövetségi kapitány „tekintélyvesztése a sportolók és edzőkollégák között visszafordíthatatlan”.
• A másikban azt állítja a „sportágat belülről jól ismerő szerző”, hogy az elmúlt évek alatt jól, és tudatosan felépített diktatórikus rendszernek köszönhetően nincs rend és nyugalom, továbbá a szövetség több esetben alapszabály-ellenesen működik.
• A harmadikban egy sportszülő pénzügyi visszaélést gyanított, ezért az ügyészséghez fordult. Lapunk megkeresésére a BRFK azt a választ adta, hogy ebben az ügyben a XIV. kerületi rendőrkapitányság hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást.

Kapcsolódó

Hűtlen kezelés miatt zajlik rendőrségi nyomozás a magyar öttusázóknál

A 24.hu információi szerint a Magyar Öttusa Szövetség főtitkára és az egyik tagszervezet korábbi vezetője ellen tettek ügyészségi feljelentést, ennek nyomán indult nyomozás.

Kapitány, kapitányom

Mindez megerősíti, hogy Tibolya és Gulyás a jéghegy tetejéről beszél, ám alattuk ott van még az egész jéghegy. Az idei vb-sikerük után ők úgy érezték, végre felszólalhatnak, rávilágíthatnak a sportágban évek óta zajló, sokak által nehezményezett ellentmondásokra. A panaszáradat kritikai célkeresztjében látszólag a szövetségi kapitányok állnak.

Még a sportban magát jártasnak gondoló ember is azt hiheti, az első számú, és kifejezetten meghatározó szakmai pozíció a szövetségi kapitányé. Ez így is volt 1996-ig, amíg a már akkor is kis létszámú felnőtt és junior öttusázók központi felkészülés keretében, szövetségi kapitányi, szövetségi szakági edzői irányítás mellett együtt edzettek egész évben.

Az utolsó ilyen szakvezető, Dr. Török Ferenc ekkor valójában vezetőedzői feladatot látott el, koordinálta az öt tusában zajló munkát, kinél, mikor, melyik sportágra kerüljön nagyobb hangsúly a felkészülés során.

Ezzel szemben 1997-től klubjaikban, klubedzőik útmutatása mellett készülnek az öttusázók, így a szövetségi kapitány inkább alkalmi „utazásszervezőnek és csapatvezetőnek” tekinthető egy-egy külföldi versenyen, miközben

valós edzői tevékenységet nem folytat.

Az elmúlt évtizedekben az azonban nem változott, hogy a kapitányok kinevezését vagy éppen felmentését is a sportág elnökségének a hatáskörébe adja a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) alapszabálya. Ugyanez a testület dönthet minden meghatározó szakmai kérdésben is, például arról is végső határozatot hoz, hogy milyen összetételben induljon a világversenyeken a magyar csapat.

Bármilyen hihetetlen, ennek ellenére – a 16 kiemelt olimpiai sportágban példátlan módon – az öttusázók két szövetségi kapitánya szavazati joggal fölruházott elnökségi tag. Azaz

Kállai Ákos és Martinek János a szavazatával dönthet akár az állását, a havi fizetését is befolyásoló szakmai és pénzügyi elnökségi határozati javaslatoknál is.

Ennek ismeretében azon sincs mit csodálkozni, hogy hiába az évek óta lappangó feszültség, a 2021-es olimpia után az akkori elnökség a remek eredményekre (Kovács Sarolta bronzérmes lett, Marosi Ádám a 6. helyen végzett) hivatkozva a 2024-es párizsi olimpiai végéig pályázat kiírása nélkül újraválasztotta a két kapitányt.

Hogyan, főképp miért jutott idáig az öttusa?

Mint minden olimpiai sportágunk szakszövetsége, úgy a MÖSZ is elsősorban az állami finanszírozásból él. Az éves költségvetését minimális saját – elsősorban versenyszervezésből, illetve egy-egy kisebb szponzori támogatásból érkező – bevételen kívül nagyjából 95 százalékban az adófizetők állják. A szövetség az állami forrást részint normatív módon, illetve a sportolóik elért nemzetközi eredményei után kapja.

A MÖSZ közérdekű dokumentumaiból kiderül, hogy a szövetség 2017 és 2022 közötti közel 4 milliárd forintnyi támogatásban részesült a Kiemelt Sportágfejlesztési Program (KSF) keretein belül.

Más csatornákból is folyik az adóforint. A sportág éves összes bevétele

• 2020-ban 707 millió forint,
• 2019-ban 1,26 milliárd forint,
• 2018-ban 1,01 milliárd forint,
• 2017-ben 860 millió forint volt.

Mivel az állami támogatás sem tavaly, sem az idén nem csökkent, kijelenthető, hogy

a magyar öttusa a 2016-os olimpia óta eltelt hat évben megközelítőleg 6 milliárd forint közpénzt költött el.

Az Orbán-kormány 2013 óta tekint a sportra kiemelt stratégiai ágazatként. Tíz éve van ekkora támogatottsága a MÖSZ-nek is, amely 2010-ig nagyságrenddel kevesebb állami pénzt költött. A második Orbán-kormány megalakulása, azaz 2010 májusa előtt egy átlagos, azaz világverseny rendezése nélküli esztendőben, évi 90-110 millió forint állami támogatás mellett készültek a legjobbak.

A honlapjukon elérhető utolsó dokumentum szerint az Orbán-éra elején, a 2012-es kiemelt, olimpiai évben még csak 241 milliót költöttek, innen ugrott a büdzsé 2014-re majd 1 milliárd forintosra, és azóta is átlagban ezen a szinten mozog.

Ki felel a szakmáért, a rengeteg pénz milyen hatással van az utánpótlásra?

Az ember azt gondolná, hogy ha eljő a Kánaán, mindenkinek jobb lesz. A szövetségben jobb szakmai programokat írnak elő, amelyeket a nagy és kis egyesületek az ugrásszerűen javuló feltételrendszernek köszönhetően magasabb minőségben, eredményesebben hajtanak végre, végső soron fejlődik minden, így a nap végén sokkal több gyermek választja az öttusát, mint korábban.

Ehhez képest az év legfontosabbnak tekinthető utánpótlásversenye, az országos bajnokság indulói létszámai alapján kijelenthető, a szövetségi költségvetés 5-6-szorosára emelkedése ellenére az elmúlt években meredeken csökken a sportág jövőjét meghatározó bázis.

Ha a nyilvánvaló lejtmenetért felelőst kell keresni, nehéz lenne másra mutatni, mint a szövetség szakmai irányítására, az edzőket tömörítő szakmai bizottságra, amelynek elnökét szintén az elnökség jelöli ki.

Nekik lenne a feladatuk kidolgozni azt a sportágfejlesztési stratégiát is, amelynek megléte és eredményes végrehajtása alapfeltétele a kiemelt állami forrás folyósításának, a KSF-támogatásnak.

Ám a MÖSZ-nél ez a koncepció tíz éve megörökölt formában, és leginkább papíron létezik. Jobbára arra fókuszált, mire kérjenek az addigihoz képest nagyságrenddel több állami pénzt, és ezért cserébe milyen tömegbázis-álmot ígérjenek – mint fentebb látni, utóbbit nem igazán sikerült megvalósítani.

A szakmai bizottságot a korábbi, 2010-es évek előtti gyakorlat szerint a szakosztályok vezetőedzői alkották, kiegészülve a szövetségi kapitányokkal. Az elnökét az elnökség szavazta meg, a bizottság havi rendszerességgel ülésezett, készített elő az elnökség számára döntéshozatali céllal szakmai programokat, válogatási elvet, stb.

• A gyakorlatban évek óta Gallai István főtitkár látja el a bizottsági elnöki feladatot.
• A jelenlegi szakmai grémium 14 tagjának egy része teljesen súlytalan, a sportágban való jártasságuk megkérdőjelezhető, érdemi munka látszólag nem zajlik.

Ezért úgy tetszik, Gallai lényegében azt vihet az elnökség elé, amit az itt is, ott is domináns többséggel rendelkező három nagy klub, illetve az itt is szavazati joggal rendelkező szövetségi kapitányok érdeke megkíván.

Utóbbira konkrét példa, hogy azon az elnökségi ülésen, ahol bizottságot állítottak fel a feloldhatatlannak látszó Kállai Ákos kontra Tibolya-Gulyás konfliktus kivizsgálására, Kármán Sándor versenyigazgató (Gallai beosztottja) a szakmai bizottság állásfoglalásaként mutatott be, majd olvasott fel egy olyan levelet, amely Tibolya Péterre, Gulyás újpesti szakosztályvezetőjére hárítja a marakodás felelősséget, miközben a dokumentumot a 14 fős szakmai bizottságból csak öten írták alá.

Hogyan lehetséges az, hogy eddig nem lázadt fel senki?

Az öttusa gyakorlatában évek óta a napi rutin és az egyéni érdek a működést vezérlő iránytű. Úgy tetszik, az elnökségi tagok határozataikkal ennek mentén osztják tovább a kluboknak az állami forrás egy részét, majd ezt dokumentálják a Sportágfejlesztés fül alatt „Üvegzseb” címen.

A 2022 májusában megválasztott új elnök, Simicskó István és az új elnökség előtti években

ez az óriási állami forrás adta a fő eszközt egy olyan vezetési rendszer kialakításához, amely valós sportágfejlesztés helyett kiskirályokat épített fel.

Olyanokat, akik a saját sportolóik szerint is megfélemlítésen alapuló rendszert működtetnek, amelyben a forrást elosztó, az elnökséget bő évtizede szavazati többséggel uraló, magukat bebetonozó állandó elnökségi tagok, továbbá az időszakosan maguk mellé vett érdektársaik képesek versenyzőt, edzőt és tagszervezetet is függőségi helyzetben tartani.

Kérdés persze, hogyan betonozódhat be így a kisebbség, miért hallgat, miért nem tett, tesz semmit, miért bújik névtelen levelek mögé a többség?

A Magyarországon nyilvántartott öttusaklubok és -szakosztályok száma évek óta 30-40 között ingadozik, jelenleg 31. Ezek közül

• csak 5-6-ban van olyan aktív versenyző, aki indult már öttusaversenyen,
• mellettük 5-6 kisebb klub foglalkozik két-, három-, négytusázókkal, valós öttusa utánpótlásképzéssel,
• közel tucatnyi klubot más társsportágak (úszás, triatlon) jelentenek, ők évi 1-2 versenyen indítják el a többségében még csak kéttusázó (úszó, futó), esetleg laser runozó sportolóikat,
• illetve számos olyan klub létezik, amelyekben valós sporttevékenység nincs, vagy alig van, létükre valószerűbb magyarázat, hogy a közgyűlések befolyásolására jöttek létre.

Utóbbiak szerepe kulcsfontosságú. Azért, mert az éves rendes, olykor rendkívüli közgyűléseken választanak elnököt, alelnököket, elnökségi tagokat, és ezeken a szavazásokon megosztottság esetén ők jelenthetik a mérleg nyelvét abban a kérdésben, ki kerüljön be az elnökségbe, ki tartsa a kezét az állami pénzcsapon.

Az öttusázók elnökségében az elmúlt évtizedekben tradicionálisan többséget képviseltek a nagy szakosztályok vezetői, jelenlegi vagy korábbi alkalmazottai, tisztségviselői vagy azok érdekszövetségesei.

Így a gyakorlat szerint saját maguk szavaznak és döntenek az állami források felosztásáról, elköltéséről, végső soron a saját klubjaikba való pénz nagyságának továbbutalásáról, majd azok elszámolását is ők maguk hagyják jóvá.

A jól működő sportszövetségek elnökségében éppen ezért nem klubvezetők, szövetségi kapitányok ülnek többségben, hanem az üzleti, politikai életből érkeznek olyan tagok, akik képesek kívülről, felülnézetből látni a nagy totált, tudásukkal, tapasztalatukkal, kapcsolati tőkéjükkel így segítik a sportágat.

Ehhez képest az idén májusban újraválasztott 12 tagú elnökségben

• Dr. Simóka Bea (a Honvéd világbajnok öttusázója, Kállai Ákos korábbi felesége, ügyvéd, 15 éve elnökségi tag),
• Kállai Ákos (női szövetségi kapitány, korábbi világbajnok Honvéd-öttusázó, Simóka exférje, nemrég még a Honvéd alkalmazottja, szakosztályvezetője, közel tíz éve elnökségi tag),
• Dr. Vidoven Árpád, (a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, Simóka egyetemi évfolyamtársa)
• Martinek János (férfi szövetségi kapitány, Honvéd-öttusázó, Simóka Bea klubtársa, évek óta elnökségi tag)
• Vörös Zsuzsa (olimpiai bajnok, Volán Fehérvár szakosztály-igazgató, majd tíz éve elnökségi tag, Simókával többször nyert csapatban világ- és Európa-bajnoki címet),
• Mészáros Attila (Székesfehérvár alpolgármestere),
• Takács Péter (KSI-szakosztályvezető, közel húsz éve elnökségi tag),
• Eszes János (a saját lánya sportolását irányító apuka, a Lőrincz 2000 SE vezetője, a kis egyesületeket lenne hivatott képviselni, ám forrásaink szerint a Kállai-vonalhoz tartozik)

elkötelezettsége erősnek tűnik.

Avagy a 12-ből a szavazati többséghez elengedhetetlen 7 fő egyértelműen a három legnagyobb magyar egyesületet (Alba Volán, Honvéd, KSI) érdekeit képviseli. Különösen annak a Honvédnak az erőfölénye domináns, amely a már említett üvegzseb adatai szerint az elmúlt években több százmillió forint KSF-támogatásban részesült, de momentán csak egy, már veterán válogatott versenyzőt, a 38 éves Marosi Ádámot tud felmutatni.

Eközben

• az idei alexandriai vb-n egyéniben női ezüst- (Gulyás Michelle), és férfi bronzérmet (Szép Balázs) hozó, azaz az egész sportág feje fölé ernyőt tartó Újpestnek,
• a szintén felnőtt válogatott, vb-résztvevőkkel rendelkező Csepel SC-nek (Simon Sarolta, Kardos Bence),
• a Kőbánya SC-nek (Böhm Csaba),
• a Miskolcnak (Guzi Blanka),
• a MAFC-nak (Réti Kamilla)

nincs képviselete – ha már szemet hunyunk a torz, és minimum összeférhetetlen elnökségi összetétel, döntési, működési elv felett.

Egyes érdekcsoportok, elnökségi tagok évtizedes nyomasztó erőfölényét bizonyítja az a tény is, hogy miközben a magyar öttusa az 1996 és 2009 közötti 13 évben egy (Császári Attila), azóta éppen négy elnököt – Bretz Gyula, Dr. Réczei Géza, Szabó Lajos, Egyed Géza – fogyasztott el, és a fent említett, bebetonozott elnökségi tagokkal szemben mindegyikük leginkább bábnak látszott.

Mindezek alapján, ha úgy tetszik az új, ötödik elnök, Simicskó István belelépett ugyanabba a folyóba, amelybe elődjei már mind belefulladtak.

Mert, ha a domináns nagy klubok mást akarnak, a korábbi sportszakállamtitkár, honvédelmi miniszter, jelenleg a KDNP országgyűlési frakcióvezetője akár tótágast is állhat, a magyar öttusában akkor sem történik az, amit szeretne. Hacsak a most kirobbant ügyek alapján nem sikerül szisztematikusan „leszalámiznia” a sportág bebetonozott kiskirályait.