Sport

A korábbi teniszező sokkoló vallomása: ananásszal, ostorral, ököllel verte apja, öngyilkosságot is megkísérelt

Dimitri Iundt/Corbis/VCG via Getty Images
Dimitri Iundt/Corbis/VCG via Getty Images

Sokkoló vallomást tett Guillermo Pérez Roldán a róla készülő dokumentumfilmben.

A világranglistán egykor 12. helyen álló argentin teniszező életéről forgattak filmet, amely során számos interjút készítettek a korábbi kiváló játékossal. Roldán ezekben azonban kegyetlen őszinteséggel mesélt egykori életéről, többek között arról is, hogy Raúl nevű édesapja rendszeresen fizikaialag és lelkileg is bántalmazta, még a sportból szerzett pénzét is elkobozta tőle.

Kapcsolódó
Súlyos betegségéről vallott az olimpiai bajnok teniszező
Alexander Zverev alapítványt hozott létre, hogy segítsen a cukorbetegségben szenvedő gyerekeknek.

Egy megrázó részletben arról is beszélt a teniszező, hogy a mérkőzései előtt és után is brutálisan verte az apja. Sűrűn fordult elő, hogy vesztes mérkőzés után ököllel verte meg Raúl, aki edzőjeként nem fogadta el az ilyen eredményeket.

„Sorolhatnám neked a történeteket arról, hogy a vécébe dugják a fejem, az ágyamba hegyes dolgokat szórt, vagy amikor ananászt tett a számba, amit aztán tiszta erőből, ököllel vert. Amennyi pénzt nyertem a teniszben, másnapra már el is tűnt, mindet elvette. Sokszor nem is a győzelemnek örültem egy-egy meccs után, csak megkönnyebbültem, hogy talán megúszom a meccs utáni verést.

Három ATP-tornát nyertem 1987-ben, de Itaparicában egy Tore Mainnecke nevű fiúval sorsoltak össze. Borzasztó hőség volt számomra új borításon, rettentő lassú volt a pálya. Kikaptam. Aznap este az ágyamra mászott és ostorral csapkodott, mert nem mozogtam elég gyorsan

– idézi a Clarín Roldán megrázó vallomását.

Az állandó pszichikai és fizikai bántalmatás eredményeképp 18 évesen úgy érezte, nem bírja tovább a terrort és megpróbált véget vetni saját életének. Ez a kísérlet nem járt sikerrel, de sérülésként eltusolták az ügyet. Végül 20 éves korában összeszedte minden lelki erejét Roldán, odaállt apja elé és közölte vele, hogy nem utazik Raúllal többé sehová.

„Jó szakember volt, de szar apa” – mondta a teniszjátékos, aki a sorozatos bántalmazások miatt rendszeresen szenvedett sérüléseket is. Többek között ez is vezetett ahhoz, hogy 1996-ban, mindössze 27 évesen visszavonuljon. A pénzét soha nem látta, elmondása szerint már befejezte az egyetemet 1994-ben, amikor rájött, hogy a szülők is aláírhatják az ATP-től kapott csekkeket és mindenét elvitték. Több millió dollár, versenylovak, lakások, étterem és ezek közül már semmi sem volt az övé.

„Három gyermekem van, hamarosan jön a negyedik. Nem fér a fejembe, hogyan juthat idáig valaki, de ezek az élmények örökre veled maradnak. Eljutottam oda az életemben, hogy azt mondtam magamban, tennem kell valamit.” 

magyarázta el Pérez Roldán, miért állt elő történetével.

A Clarín cikkéből kiderül az is, hogy Roldán édesapja ellen három vádat is emeltek a korábbi teniszező vallomása alapján, így bíróság elé áll a tetteiért.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik