Oleg Protopopov egy balerina fiaként született 1932. július 16-án, de 6 hónapos korában elhagyta az apja. Kilencéves volt, amikor Németország megkezdte Leningrád hosszú ostromát a második világháború alatt. Azt mondta, faragasztót evett, hogy ne haljon éhen. Mások macskákat és kutyákat faltak fel, de az igazán elkeseredett emberek kannibalizmushoz folyamodtak, és megették a halottakat a túlélésért.
Édesanyja, Anna kórházi önkéntes volt, gyakran a fiát is magával vitte. Oleg elmondta, hogy egyik éjjel egy zsúfolt, hideg kórházi szobában arra ébredt fel, hogy mindkét szomszédja halott már.
Szemtől szemben láttam a halált, tudom, mennyit ér az élet. A korcsolyázásunkkal életet hozunk másoknak. Valójában az élet és az inspiráció érzését teremtjük meg
– nyilatkozta később.
A leningrádi születésű sportember viszonylag későn, 15 évesen kezdett el korcsolyázni, első edzője Nyina Lepnyinszkaja, első partnere pedig Margarita Bogojavlenszkaja volt, akivel párosban 1953-ban ezüstérmet szerzett a szovjet bajnokságon.
1951-ben besorozták a balti flottába, de minden szabadidejét a korcsolyázásra használta. 1954 tavaszán Moszkvában egy korcsolyaszemináriumon találkozott Ljudmila Bjelouszovával, akivel 1956-ban kezdtek együtt edzeni. A pár 1957 decemberében összeházasodott, és ugyan a feleség megtartotta a leánykori nevét, a párt általában Protopopovéknak nevezték.
Sikerszéria vs. teátrális stílus
1958-ban egy 13. hellyel debütáltak a világbajnokságon, két évvel később Squaw Valley-ben a kilencedikek lettek az olimpián. 1962-ben álltak először világbajnoki dobogón, amikor Prágában ezüstérmet, három évvel később első orosz/szovjet kettősként már vb-aranyat ünnepelhettek Colorado Springsben.
Pályafutásuk során négy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot nyertek világbajnokságokon, míg az Eb-ken a négy arany mellett négy ezüst sikeredett. Az igazi csúcsot azonban az 1964-es innsbrucki és az 1968-as grenoble-i olimpiai jelentette, ahol nem találtak legyőzőre.
Utóbbi versenyen már az idősebbek közé tartoztak 32, illetve 35 évesen, ezt a Szovjetunióban nem is hallgatták el előlük. A szovjet vezetés jelezte, nem nagyon kellene már versenyre járniuk, mondván, túl öregek ahhoz, hogy az országot képviseljék.
„Azt mondták, túlságosan teátrálisak vagyunk, végül 1972-ben úgy döntöttek, hogy nem küldenek ki minket a szapporói olimpiára. Japánban Irina Rodnyina és Alekszej Ulanov győzött. Tizenhat évvel később Ulanov bevallotta, hogy ők már két évet úgy készültek, hogy bajnokok lesznek, ezt ígérték nekik. Így aztán, amikor az 1970-es bajnokságon a kötelező programban legyőztük őket, és csupán a nyolcadik helyen álltak, mindenki megriadt. Másnap nyertek, mi a negyedik helyen zártunk úgy, hogy előtte még 13 pont előnyünk volt, ha hason csúszunk, sem kaphattunk volna ki. De egyszerűen zöld utat adtak az atletikus stílusnak” – mesélte Protopopov.
1973-ban a leningrádi balett a jégre költözött, ott kaptak lehetőséget. Hat évig dolgoztak inkognitóban, a nevük a plakátokon sem szerepelhetett. Aztán egyszer csak a regionális pártbizottság kulturális osztályának küldött egyik dokumentumban az állt, hogy a leningrádi balettnek csak kárt okoznak. Azt tanácsolták nekik, hogy eddzenek inkább fiatalokat. Nem volt más választásuk,
Hamarosan jégbemutatókra és profi versenyekre váltottak, majd négy profi világbajnokságot is megnyertek.
Elementáris erejű hatás
Kettejük munkássága elemi erővel hatott a páros korcsolyázásra, ők fejlesztették tökélyre a halálforgást (amikor az egyik partner a szinte vízszintes helyzetben lévő másik kezét fogja, aki körbe korcsolyázik), amelyből három fajtát is megalkottak (ezeket kozmikus spirálnak, életspirálnak és szerelmi spirálnak nevezték el).
„A Protopopovok nemcsak azért nagyszerűek, mert olimpiai bajnokok voltak, hanem azért is, mert kreatív hatásuk rendkívüli volt” – jelentette ki a szintén olimpiai bajnok műkorcsolyázó, az amerikai Dick Button. Szerinte a stílusjegyeik is nagy hatással voltak a sportágra, a szovjet páros ugyanis egy romantikus, lassú mozgású balettstílust honosított meg, amelyet mostanra az erő és az atletikusság váltott fel.
„Abszolút csúcskategóriát képviseltek. Ők a páros korcsolyázás csúcsára tartoznak. Kiválasztottak maguknak egy stílust, amelyhez ikonikusan ragaszkodtak. Nem Fred Astaire és Ginger Rogers voltak, de hatásosak” – vélte Button.
Mint a sirályok
Protopopovék 1995-ben lettek svájci állampolgárok, és három évvel később abban reménykedtek, hogy Svájc színeiben esetleg ott lehetnek a naganói olimpián. Nem azért, hogy nyerjenek, 60-as éveikben járva erre nem is gondolhattak, egyszerűen szerették volna újra megmutatni a világnak a balettstílusukat.
„Még ha a vonat utolsó kocsijában ülünk is, akkor is a vonattal haladunk. Nekünk az érmek nem számítanak, az enyéimet egy csokis dobozban tartom. A mi motivációnk az, hogy megmutassuk az embereknek, hogy a mi korunkban is lehetsz erős, mentálisan és fizikailag is jó egészségnek örvendő” – nyilatkozta Oleg Protopopov.
Olyanok vagyunk, mint a sirályok. Amíg a szárnyaink vannak, repülünk és élünk. Amikor nem engedik megmozdítani a szárnyainkat, meghalunk.
Az olimpiai kvalifikációs követelményeket azonban nem teljesítették, így nem indulhattak többé olimpián.
A költészet birodalma
Ez azonban nem tartotta vissza őket a jégtől. A 70-es éveikben is napi három órát edzettek, az sem tántorította el őket, hogy 2009-ben Protopopov agyvérzést, majd pacemakert kapott. Négy héttel később újra a jégen voltak, szinte minden nap korcsolyáztak, és megfogadták egymásnak, hogy ez 100 éves korukig így lesz.
A korcsolyázás az életünk. A jég pedig az életünk folytatása
– fogalmazott Bjelouszova.
Az oroszországi hazatérésről szinte teljesen lemondtak, 2013-ban Bjelouszova az Izvesztyijának azt mondta: „Egyszer s mindenkorra elvágtuk a múltunkat. Nagyon határozott emberek vagyunk. Miért mennénk vissza oda?”
Még abban az évben meggondolták magát, amikor Vjacseszlav Fetyiszov, korábbi kiváló jégkorongozó, akkori orosz sportminiszter meghívta őket.
„Sportkarrierünk 48 éve alatt nem kaptunk ilyen megtiszteltetést, nem utasíthattuk vissza” – mondta Protopopov, és a 2014-es, szocsi téli olimpián valóban hatalmas tömeg fogadta őket.
Ljudmilla Bjelouszova 2017. szeptember 2-án halt meg, férje azóta egyedül él a svájci Grindelwaldban.
Ahogy a New York Times újságírója, Jeré Longman írta róluk:
Protopopovék olyan stílust alakítottak ki, amely nem egészen korcsolyázásból és nem egészen balettből állt, hanem inkább a költészet birodalmából.
