Sport

A Barcának nem kellett, a Reallal lépett egyet a bajnoki cím felé Hanga

Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Oscar Gonzalez / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Még 2!

írta ki hétfőn este a legjobb magyar kosárlabdázó, Hanga Ádám a Facebook-oldalára.

Hanga ezzel arra reagált, hogy csapata, a Real Madrid rendkívül sima, 88-75-ös győzelmet aratott a Barcelona otthonában a spanyol kosárlabda-bajnokság döntőjének első, hétfői összecsapásán. A madridiak már az első negyedben 30 pontot szórtak, három negyed után pedig 23 pontos fórban voltak, amiből csak tízet tudott lefaragni a Barca a záró tíz percben.

A 33 éves magyar válogatott kosaras a Real második legeredményesebb játékosa volt, 32 percet töltött a parketten, 16 pontot szerzett és kiosztott hat gólpasszt is.

Hanga számára különleges ez a párharc, tavaly ugyanis még a Barcelonával lett spanyol bajnok, és ugyan még egy évig élt a szerződése, a döntő után közölték vele, hogy nem számítanak rá. Szerződést bontottak vele, így került aztán a Real Madridhoz, amellyel nyert már egy spanyol Szuperkupát, valamint ezüstérmes lett az Euroligában és a Király Kupában.

Most pedig előnyben van csapatával a bajnoki döntőben, az egyik fél harmadik sikeréig tartó sorozat második találkozóját szerda este 21 órától rendezik ugyancsak Barcelonában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik