Sport

Azt kívánta a menstruációs görcsöktől szenvedő teniszező, hogy bárcsak férfi lehetne

Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Hétfőn a világelső Iga Swiatek jutott utolsóként negyeddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokság női egyéni versenyében, miután szetthátrányból fordítva legyőzte a kínai Cseng Csin-vent.

Kapcsolódó
Garros: döbbenetes formában a két magyart is kiverő teniszező
Marin Cilic kiütötte a 4. fordulóban az orosz Danyiil Medvegyevet.

A 19 éves ázsiai nagyszerűen játszott az első szettben, Swiatek hiába vezetett 5:2-re, majd a rövidítésben ugyancsak ennyire, mind az öt játszmalabdáját elrontotta. A 7:6-os előny után azonban úgy tűnt, teljesen elkészült erejével, ráadásul ápolást kért jobb combjára és nagy kötéssel tért vissza a pályára, így végül a lengyel 6:0, 6:2-re fordított és továbbjutott.

A mérkőzés után Cseng elmondta, nem elég, hogy a combsérülés zavarta, de még menstruációs görcsöktől is szenvedett.

„A lábsérülésem is kemény volt, de semmi a gyomortáji fájdalomhoz képest. Alig tudtam teniszezni tőle” – mondta a meccs után a világranglista 74. helyén álló játékos.

A menstruáció első napja mindig olyan nehéz. Bárcsak férfi lehetnék a pályán, hogy ne kelljen szenvednem.

Ha nem fájna a hasam, jobban futhatnék, erősebben üthetnék. Kár, hogy nem tudtam azt nyújtani, amit szerettem volna” – tette hozzá, bár elárulta, így is elégedett a teljesítményével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik