Sport

15 méteres magasságból lezuhant a világhírű légdeszkás

Légi mutatványa közben  egy tóba zuhant és megsérült a dél-franciaországi Biscarrose-ban a francia légdeszkás, Franky Zapata – számolt be vasárnap a balesetről a BBC hírportálja.

Zapata egy kiállításon vett részt, ahol házilag gyártott légdeszkájával a levegőbe emelkedett, elveszítette uralmát találmánya felett, elkezdett a tengelye körül pörögni, és mintegy 15 méteres magasságból a Biscarosse-tóba csapódott.

 

A korábbi jetskibajnok azután vált híressé, hogy 2019-ben találmányán repülve átkelt a La Manche csatorna fölött. A közösségi médiára feltöltött videófelvételeken látható, ahogy Zapata pörögve a levegőbe emelkedik sugárhajtású eszköze segítségével, majd láthatóan elveszti irányítását a jármű felett, és a tóba zuhan.

A Sud Ouest francia portál arról számolt be, hogy a 40 éves férfi eszméleténél volt, amikor a mentőszolgálat kihalászta a vízből. A hatóságok később azt mondták az újságíróknak, hogy jók a reflexei, a kórházban megfigyelés alatt tartják.

A francia média által „repülő embernek” becézett Zapatának a hétvégén többször is fel kellett volna lépnie, de Hélene Larrezet, Biscarosse polgármestere a helyi médiának azt mondta, hogy a baleset miatt lemondták a fellépését.

A légdeszka, vagyis flyboard, amelyet Zapata maga tervezett, épített és vezet, egyfajta sugárhajtású szörfdeszka, amelyet négy mikroturbina hajt, és akár óránkénti 140 kilométeres sebességre is képes. 2019-ben jelentős figyelmet kapott, miután részt vett francia nemzeti ünnep párizsi felvonulásán, és futurisztikus járművén a katonai parádén részt vevők felett lebegett és repült.

Három héttel később átkelt a La Manche-csatorna felett, a 35,4 kilométeres távolságot mindössze 22 perc alatt teljesítette.

Egy héttel korábban az üzemanyagfeltöltéssel kapcsolatos nehézségek miatt első próbálkozásra kudarca fulladt Zapata csatornaátkelési kísérlete. Teljesítményét később őrültségnek nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik