Sport

„Tudni akarom kit véd az ATP: a játékosokat vagy Oroszországot?”

Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Ibrahim Ezzat / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Benoit Paire egy ideje a megmondóember szerepében tetszeleg a tenisz világában, de alighanem most több játékostársa nevében szólalt fel. A világranglistán 78. francia kedden kikapott a Roland Garros első fordulójában, ám arra kérte a szervezőket, hadd nyilatkozhasson, és nem a salakpályás Grand Slamről beszélt, hanem a wimbledoni torna miatt kért szót.

Wimbledonban idén jelen állás szerint nem osztanak majd pontokat. Az angliai szervezők ugyanis úgy döntöttek, hogy kitiltják az orosz és a fehérorosz játékosokat az ukrajnai háború miatt, mire a három nagy szervezet, az ATP, a WTA és az ITF részéről ez a válaszcsapás érkezett. Paire erre azt hozta fel, hogy amikor kitört a világjárvány, akkor nem voltak ilyen intézkedések, pedig megesett (vele is), hogy a szobájukba voltak zárva a játékosok pozitív teszt miatt és nem játszhattak.

Kapcsolódó
Itt a válaszcsapás Wimbledonnak az orosz teniszezők kizárása miatt
A férfi teniszversenyeket szervező ATP betartotta korábbi fenyegetését és úgy döntött, nem osztanak világranglista-pontokat idén Wimbledonban, miután kitiltották a füves pályás Grand Slam-tornáról az orosz és fehérorosz játékosokat.

„Bezzeg, ha három-négy orosz teniszező, köztük [a világranglistán második Danyiil] Medvegyev veszélybe kerül, akkor egyből fellépünk Wimbledon ellen. Ezt kicsit gáznak érzem, mert, ha megkérdezték volna a játékosokat, a többségük nem értette volna az egészet – 99 százalékuk pontokért akar játszani egy olyan tornán, amilyen mindig is volt.

Szóval tudni akarom kit véd az ATP: a játékosokat vagy Oroszországot?

tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést a francia.

A döntés érdekessége, hogy a 2021-ben Wimbledonban győztes Novak Djokovic pontjainak elvesztésével Danyiil Medvegyev lesz majd a világelső.

Benoit Paire arról is beszélt, hogy természetesen elindul a tornán, mert felveszi az érte járó pénzt – mint egy bemutatótornán.

Azt ugyanakkor nem érti, hogy mi alapján született meg egy ilyen döntés, ha magukat a játékosokat nem kérdezte meg senki, és ha ez egy harc a wimbledoni szervezők és a teniszszervezetek között, annak a játékosok látják kárát.

Sajnálom az oroszokat és Oroszországot, de ők tehetnek mindenről. És mi, játékosok fizetjük meg ennek az árát. Medvegyev világelső lesz, ez abszurd. A világ összes játékosáért kellene kiállni, ami most történik, az ennek pont az ellenkezője.

Háború zajlik Ukrajnában, szankcióknak kell következnie. De az ATP-nek a többség érdekeit kellene szem előtt tartania, nem négy-öt játékosét. Márpedig a többségnek problémát okoz ez a döntés” – mondta Paire, aki nem a pontjait félti, mert tavaly az első fordulóban kiesett már Wimbledonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik