Sport

Nem gondolhatnak arra a veszprémi kézisek, hogy már megvan a BL négyes döntője

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Május 18-án, szerdán este Dániában dől el, hogy a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata bejut-e a bajnokok Ligája idei négyes döntőjébe. A magyar csapat a negyeddöntő hazai mérkőzésén 36-29-re legyőzte a dán Aalborg csapatát, de Nagy László sportigazgató arra figyelmeztetett, hogy a visszavágót nem szabad félvállról venni.

Kapcsolódó
Hét góllal verte ellenfelét a Veszprém, fél lábbal a kézilabda BL elődöntőjében van
Nagyon meggyőző győzelmet aratott a magyar csapat, de még vár rá egy visszavágó.

„Egyetlen játékosunk sem gondolhat arra, hogy a négyes döntőbe vezető úton a kapu már megnyílt előttünk, mert egy olyan együttes otthonában kell jövő szerdán csatát vívnunk, amelyik a csoportmérkőzései közül egyet sem veszített el a hazai közönsége előtt.

A hétből-hét tekintélyt parancsoló teljesítmény

– nyilatkozta Nagy László az SzPress Hírszolgálatnak.

„Nagyon kemény munkának köszönhető, hogy eljutottunk idáig, ami annak is köszönhető, hogy a csapat minden játékosának sikerült átérezni az előttünk álló feladat súlyát. Egyre inkább csapatként tudunk küzdeni, a siker elsősorban a játékosok érdeme, nekünk, a szakmai stáb tagjainak kellő szerénységgel a háttérben kell maradnunk. A mi dolgunk az, hogy egységet teremtsünk, a felkészültség foka pedig egyre magasabb legyen” – tette hozzá.

Nagy László egyetértett azzal, hogy csütörtökön az év eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő a csapat, de szerinte a védekezés és a támadásépítés valójában csak a második félidőben érdemelte ki az igazán nagy dicséretet.

„Úgy játszottunk, ahogy elterveztük, ahogy az elvárható is volt a BL egyik nagyágyúja ellen. Erre a tudásra és oroszlánszívű bátorságra még inkább szükség lesz a visszavágón, de nem féltem a játékosainkat, mert egyetlen ellenfél láttán sem remeg meg a lábuk.

Arra viszont fel kell készülni, hogy az Aalborg a rá nehezedő bizonyítási kényszer súlya alatt minden eszközt latba fog vetni, villámgyors támadásépítéssel már az első félidőben igyekszik ledolgozni a hétgólos hátránya nagy részét.

Nagy szerint a szakvezetés célja, hogy a csapat a négyes döntőben kerüljön a legjobb formába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik