Sport

Muhammad Ali unokája nehéz utat választott, de egyre keményebben beleáll

Steve Marcus / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Steve Marcus / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Nico Ali Walsh egy fiatal, pályafutása elején járó bokszoló akinek viszont minden mérkőzését óriási felhajtás követi a családi öröksége miatt. A 21 éves ökölvívót nem roppantja össze a rá nehezedő teher, egyelőre büszkén vállalja azt és KO-győzelmekkel menetel előre.

A hétvégi Las Vegas-i gálán Shakur Stevenson meggyőző teljesítménnyel jelezte a világnak, hogy még annál is jobb ökölvívó, mint amit gondoltunk eddig róla: a Rióban olimpiai ezüstérmes bunyós ugyanis egyhangú pontozással verte meg Óscar Valdezt, így 18-0-ra javította profi mérlegét, valamint a már meglévő bokszvilágszervezeti (WBO) öve mellé a Bokszvilágtanács (WBC) pehelysúlyú címét is megkaparintotta. Ha nem is ekkora, de közel hasonló hírverést kapott az egyik felhozó mérkőzés, amelyen Nico Ali Walsh az első menetben kiütötte Alejandro Ibarrát.

Az, hogy valaki az ötödik profi mérkőzését is megnyerte, még nem feltétlen jelentene akkora szenzációt, ám a 21 éves amerikai, ahogy arra a neve is utal, legendás családból származik, minden idők egyik legnagyobb ökölvívójának, Muhammad Alinak az unokája, a nagynénje pedig Laila Ali, aki minden idők egyik legjobb női bunyósaként két súlycsoportban is világbajnoki címet nyert.

Édesanyja, Rasheda Muhammad Ali első házasságából született, az ESPN korábbi cikke szerint ő győzte meg az akkor már közel 40 éves, karrierje végén járó legendát egy Bahamákon elszenvedett veresége után, hogy hagyjon fel az ökölvívással. De nemcsak az anyai, hanem apai vonalon is erős a kötődés a sportághoz, nagybátyja, Mike Joyce ugyanis bokszklubot vitt Bostonban és több bunyós pályafutását is egyengette.

Az Ibarra elleni KO-győzelem:

Mindezek után azt is gondolhatnánk, teljesen egyértelmű volt, hogy Ali Walsh is bokszolónak áll, és már gyerekkorában lejárt a terembe. Noha nagyapja FaceTime-on követte az edzéseit, sosem akarta a maga képére formálni őt a tanácsaival. Ám viszonylag kevés amatőr mérkőzést vívott (harmincat), így sokáig a családja sem volt biztos abban, hogy ezt az utat választja. Aztán elvonult egy féléves edzőtáborba Abel Sanchezzel és minden megváltozott – a mexikói-amerikai edző több világbajnokot is felkészített már karrierje során.

Több mint egy évvel a debütálása előtt mondta nekem, mi a terve, de úgy éreztem, még nem áll készen. De abban az edzőtáborban bebizonyított, minden adottsága megvan ahhoz, hogy profi legyen

mondta arról az időszakról Mike Joyce a New York Timesnak.

Ali Walsh-t azóta is csupa nagy név veszi körül. Edzőként alkalmazza SugarHill Stewardot, aki 2019 vége óta Tyson Furyval dolgozott együtt, míg ahhoz a Top Rankhez írt alá, amelynek egy sportági legenda, Bob Arum a vezetője. A 90 éves Arum első igazán nagy gálája 1966 márciusában volt, melynek a főmeccsét Muhammad Ali vívta George Chuvalo ellen, összesen pedig 27 mérkőzésen dolgozott együtt a nehézsúly egykori királyával.

A szaktudás tehát adott, de hogy milyen karrier vár rá, az még mindig kérdés. Öt mérkőzése volt ugyan a profik között, de egyelőre nem sokat láthattunk belőle, négyszer ugyanis kiütéssel győzött, kétszer már az első menetben végzett ellenfelével, azaz még nincs sok kilométer a lábában. Eddig egy összecsapása ment végig, a Reyes Sanchez elleni négy felvonás végén többségi pontozással győzött (két pontozó bírónál ő nyert, egy pedig döntetlenre hozta ki a meccset).

Kapcsolódó
A boksztörténelem legnagyobb női meccsén ámul a világ
Sem a szakírók, sem korunk legnagyobb férfi bunyósai nem fukarkodnak a jelzőkkel, amikor a Madison Square Gardenben, majd 20 ezer tomboló néző előtt vívott Katie Taylor (ír) és Amanda Serrano (Puerto-Ricó-i) közti összecsapást méltatják.

A sportághoz való hozzáállása még mindig egy erős kérdőjel vele kapcsolatban, ugyanis a sport mellett egyetemre jár, jövő hónapban diplomázik majd le üzlet és vállalkozás szakon, ez pedig érthetően elvitte azért a fókuszt a profi bokszról. Ugyanakkor az Alejandro Ibarra elleni győzelme során már komoly fejlődést mutatott be a ringben töltött rövid idő ellenére, a korábbi nyers bunyós ezúttal megfontolt taktikával lépett szorítóba, kiütéses sikere pedig nem egy pillanatnyi szerencse volt, végig erre a lehetőségre várt.

Belekergettem, hogy jobbal üssön, mert tudtam, hogyan olyankor a bal kezét egy kicsit mindig leengedi. Kiprovokáltam, majd meg akartam kontrázni, és pontosan ez történt

mondta a győzelme kihirdetése után a ringben.

Azt biztos, hogy nem könnyű a dolga, a sportsajtó ugyanis minden lépését követi. Ahogy nagybátyja, Joyce is rávilágított, ha nem lenne ott a nevében az Ali, alighanem könnyebb lenne, szépen felépített úton lépdelhetne előre. Így viszont, a nagy érdeklődés miatt is olyan bunyósokkal kell összehozni, akik ellen lehet tanulni, de egyben eladhatóbbak is a közönségnek és pozitív mérleggel bírnak. Az ellenfelek pedig extrán készülnek, mert szenzáció lenne, ha sikerülne megverniük Muhammad Ali unokáját.

Steve Marcus / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Nico Ali Walsh mindenesetre számított minderre és tudatosan vállalta ezt. Ahogy ő mondta, bármilyen sportágba vágott volna bele, az Ali név miatt mindenhol nagy figyelem kísérte volna, emiatt aztán elfogadta a helyzetet és egyáltalán nem éli meg teherként, hanem beleáll rendesen, a szurkolók pedig legutóbb Ali-skandálással biztatták.

Visszahoztam nagyapámat az életbe. Édesanyámat ezért is éli meg olyan érzelmesen mindezt, mert újra látja őt, és hallja a nevét

– mondta a ringben Walsh, akinek édesanyja, Rasheda a nyilatkozat hallatán hevesen bólogatott a nézőtéren.

Nico Ali Walsh még nagyon a karrierje elején jár, Bob Arum is azt mondta, hogy optimisták, de próbálnak azért reálisan hozzáállni az egész történethez. Ami látszik, hogy egy gyors kezű, értelmesen nyilatkozó fiatal bokszolóval van dolgunk, aki előtt ugyanakkor még egy nagyon hosszú út áll, ha oda akar érni a középsúly legjobbjai közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik