Sport

Fury: Most figyeljen mindenki, mert többet nem bokszol a Cigánykirály

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

Állítása szerint szombati, Dillian Whyte elleni címmérkőzése lesz az utolsó profi meccse Tyson Furynak, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnokának.

Egészségesen és egyben fogok kiszállni. Úgyhogy most figyeljen mindenki, mert soha többet nem láthatja a nagy Cigánykirályt bokszolni

– jelentette ki a mindössze 33 éves klasszis, aki veretlenül inthet búcsút a ringnek, eddigi 32 mérkőzéséből ugyanis 31-et megnyert, egyszer pedig döntetlenre végzett, és Volodimir Klicsko 2015-ös legyőzése után egy ideig a másik három nagy szervezet, a WBA, az IBF és a WBO vb-címeit is birtokolta, írja az MTI.

Nem maradt már semmi, amit elérhetnék.

Kapcsolódó
Mike Tyson véresre verte a férfit, aki folyamatosan piszkálta a repülőn
Figyelmeztette az ittas személyt, aki nem állt le, aztán jöttek az ütések.

A legendás ukrán elleni sikerét követően Fury gödörbe került – mentális problémákkal küszködött, és kábítószert is használt –, ám 2018-ban sikeresen tért vissza, 2020 februárjában Deontay Wilder legyőzésével elhódította a WBC övét, amit tavaly októberben Wilder kiütésével megvédett. Az amerikai sportolóval háromszor csapott össze, első, 2018 decemberében rendezett csatájuk döntetlenre végződött.

Fury szombaton álomszerű körülmények között inthet búcsút pályafutásának, hiszen a Whyte elleni meccsét a Wembley Stadionban vívja várhatóan 94 ezer bokszrajongó előtt.

Az összecsapás esélyese egyértelműen a rendkívül technikás, erős és gyors Fury, ám a héten többször is hangsúlyozta, hogy nem becsüli le a jamaicai származású Whyte-ot, aki 30 eddigi meccsén két vereség mellett 28 győzelmet aratott.

„Ha nem a legjobb bokszomat nyújtom, akkor ez az ember le fogja ütni a fejemet. Egyértelműen megérdemli a tiszteletet, és én meg is adom neki” – dicsérte riválisát Fury a meccs kapcsán rendezett sajtóeseményen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik