Sport

„A testem már nem bírja” – szünetet tart az ukrán teniszező

Julio Cesar AGUILAR / AFP
Julio Cesar AGUILAR / AFP

Fizikális és mentális stresszre hivatkozva szünetet tart pályafutásában Jelina Szvitolina ukrán teniszező. A világranglista 20. helyezettje Twitter-oldalán közölte, hogy hosszabb ideje hátsérüléssel bajlódik, pszichológiai szempontból pedig megviseli, hogy hazájában háború tört ki Oroszország és Ukrajna között.

Miközben kibírhatatlan fájdalom van a szívemben amiatt, ami a hazámban történik épp, az országot védők bátorsága és elhivatottsága adott lökést ahhoz, hogy a pályán küzdjek tovább. A testem viszont már nem bírja, szünetet kell tartanom

írta a 27 éves Szvitolina, aki egyben azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok csapata elleni, jövő hónapban sorra kerülő Fed Kupa-mérkőzésen sem szerepel majd az ukrán együttesben.

Kapcsolódó
Kyrgios dührohamot kapott, a székbíróval üvöltött és szétverte az ütőjét
Válogatott sértéseket vágott Carlos Bernardeshez, egy büntetőpont után pedig végképp kiakadt.

Az egyelőre kérdéses, hogy a 2018-as WTA-világbajnokság győztese, a tavalyi tokiói olimpián bronzérmes ukrán teniszező visszatér-e a pályára még a május végén kezdődő francia nyílt bajnokság, a Roland Garros előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik