Sport

A magyar válogatott honosított birkózói jutottak be az Eb-elődöntőbe

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Iszmail Muszukajev és Vlagyiszlav Bajcajev is orosz színekben versenyzett korábban. Utóbbi nemrég csatlakozott a magyar csapathoz.

Győzelemmel és négy közé jutással mutatkozott be a szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Iszmail Muszukajev, akihez hasonlóan a 97 kg-ban érdekelt Vlagyiszlav Bajcajev is megnyerte negyeddöntőjét és elődöntőbe került hétfőn, a budapesti birkózó Európa-bajnokság nyitónapján.

A 2019-ben már magyar színekben világbajnoki bronzérmes Muszukajev egyértelműen a hazai szabadfogású válogatott legjobbjának számít, ám Bánkúti Zsolt szövetségi kapitány néhány nappal a kezdés előtt még nem igazán tudta, mire számíthat tőle, mivel olimpiai szereplése óta egyetlen versenyen sem indult, jegyzi meg tudósításában az MTI.

A villámgyors kabardföldi sportoló meccsei nagy részét kifejezetten lassan, óvatosan kezdi, így tett ezúttal is az albánok orosz származású versenyzője, Islam Dudaev ellen. A bíró a második percben figyelmeztette is az FTC birkózóját, aki erre gyönyörűen összefogta és nagy ívben, öt pontért a hátára dobta riválisát (5-0). Muszukajev előnyben általában kontrákra rendezkedik be, ezúttal viszont szinte rögtön lábra ment, és levitte Dudaevet (7-0), így a szünetre eldőlni látszott a meccs. A pihenő után az albán nagyon keményen hajtott, de hiába ment előre, egy összeakaszkodás után Muszukajev lábról indított billentéssel 9-0-ra növelte a különbséget, amiből aztán technikai tus lett, miután a rivális által reklamált akciót videózás után sem értékelték, a rossz challenge pedig újabb egy pontot, egyben hazai győzelmet jelentett.

Kovács Tamás / MTI

Muszukajev után nem sokkal a magyar válogatotthoz idén csatlakozott Bajcajev Vlagyiszlav negyeddöntője következett. A 2018-ban még orosz színekben Eb-győztes birkózó a nyolcaddöntőben kevés akciót hozó meccsen nyert 3-1-re, és a második mérkőzése első felében is visszafogottan birkózott.

A 31 éves szabadfogású, ahogy első találkozóján, úgy a másodikon is egy hozzá hasonlóan orosz származású birkózóval, a 2019-es világbajnokságon bronzérmes macedón Magomedgadji Nurovval csapott össze, aki ellen nagyon megszenvedett a sikerért.

Az első menetben Bajcajev intésével Nurov került előnybe, amit egy kiléptetéssel további egy ponttal növelni is tudott a félidőig (0-2). A második elején is Nurov kezdeményezett, s le is tudta vinni ellenfelét (0-4), aki azonban egészen kiváló érzékkel belekontrázott a támadásba, megdobta riválisát (4-4), majd lentről pörgette (6-4) is, amivel fordított. Az akciósor mindkét sportolóból láthatóan sokat kivett, így Nurov indításai már kevesebb veszélyt rejtettek magukban, Bajcajev pedig ki tudta védekezni az utolsó két percet, így első magyar színekben vívott világversenyén az éremszerzés kapujába került.

Bajcajevet decemberben mutatták be a magyar szövetség oldalán, akkor jelezték azt is, hogy honosítás előtt áll a sportoló. Az okokról is beszélt, egy válogatót megnyert Oroszországban, mégsem indulhatott egyetlen világversenyen sem az észak-oszétiai Digorában született sportoló.

Amikor megtudtam, hogy nem szerepelhetek világversenyen, eldöntöttem, hogy a folytatásban másik országnak szeretnék segíteni, szükségem volt a váltásra. Azért imádkoztam, hogy a lehető legjobb helyre kerüljek, és úgy tűnik, szerencsém lett.

Felvettem a kapcsolatot a korábbi szövetségi kapitánnyal, Gulyás Istvánnal és a nemzeti együttes edzőjével, Gulevszkij Konsztantinnal, ők jelezték a szándékomat a Magyar Birkózók Szövetségének, és így elindult a folyamat” – mesélte a szövetség oldalán hozzátéve, hogy úgy érzi, sokat segíthet a magyar válogatottnak.

A nap másik két magyarja, Antal Dániel (70 kg) és Vida Csaba (79 kg) egyaránt a nyolcaddöntőben veszített, ám még bízhatnak a vigaszági folytatásban, miután legyőzőik bejutottak az elődöntőbe. A hétfői öt súlycsoport, így a 65 és 97 kilogramm elődöntői 18 órakor kezdődnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik