Sport

Már ez az év sem fér bele, visszavonul az olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Bejelentette visszavonulását Fazekas-Zur Krisztina kétszeres olimpiai, nyolcszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok kajakozó.

Szerettem volna még ezt az évet végigcsinálni, de már nem fér bele. Nem tudom belerakni azt az energiát, ami ahhoz kell, hogy az ember sikeres legyen, mert a mindennapi életem elsiklott a gyerekek és a munka felé

– nyilatkozta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában a 41 éves sportoló. Nem hiszi, hogy folytatni fogja, csak ezt nehéz kimondani egy olyan szerencsétlen év után, mint a tavalyi, amikor nem úgy jöttek össze számára a dolgok, ahogy szerette volna.

„Tavaly sem sikerült csapatba kerülnöm, pedig úgy gondolom, sokat edzettem. Az agyamat sem tudom már annyira odarakni a mindennapi dolgok mellett, amennyire kellene” – magyarázta.

Fazekas-Zur egy ideje komoly nyaki porckorong-sérüléssel küzd, erről elmondta, hogy műtétre nem volt szüksége, és mivel jelenleg nem végez olyan edzésmunkát, mint korábban, nincsenek panaszai sem.

Fazekas-Zur 2012-ben Londonban Szabó Gabriellával, Kozák Danutával és Kovács Katalinnal, 2016-ban Rio de Janeiróban pedig Szabóval, Kozákkal és Csipes Tamarával lett olimpiai bajnok a kajak négyesek 500 méteres versenyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik