Sport

Akkorát bukott, hogy az olimpiai szereplésére sem emlékezett

Jari Pestelacci / JustPictures / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jari Pestelacci / JustPictures / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Másfél hete hatalmasat bukott Cornelia Hütter, az osztrákok 29 éves alpesi sízője, aki a Crans-Montanán rendezett lesiklás során az utolsó ugratónál, több mint 100 kilométer/órás sebességnél nem tudta kontrollálni a léceit, és bezuhant a célba.

Kapcsolódó
„A hallgatásotok több tucat életbe kerül” – nem mindennapi akciót hajtott végre Ukrajnáért egy német biatlonos
Erik Lesser 24 órára átadta Instagram-oldalát egy ukrán társának, aki megrendítő képeket posztolt.

A sportoló végül vérző orral, de a saját lábán hagyta el a baleset helyszínét, azonban elmondása szerint nagyon nehezen viselte át a baleset utóhatásait, memóriazavara volt, fejfájástól szenvedett, és nem bírta a napfényt.

„Tévét sem tudtam nézni, egy hétig egy sötét szobában feküdtem” – idézte a Kurier a sportolót.

Hütter még két verseny állt volna rajthoz a szezonban, de végül úgy döntött, hogy a március 16-20-a közötti meribeli vk-döntőt kihagyja.

„Szerettem volna ott lenni, de az elmúlt években túl sokat stresszeltem magam a sérülések után. Tanultam a múlt hibáiból” – nyilatkozta, bár ahogy elmesélte a tíz nappal korábban történteket, lehet, jobb is, ha a pihenést választja.

Amikor a célban magamhoz tértem, fogalmam sem volt, mi történt velem. Nem tudtam, hol vagyok. Arra sem emlékeztem, hogy Pekingben jártam a téli olimpián. Ez megijesztett. Szerencsére 15 perc után ismét minden rendben volt

– tette hozzá.

Elmondta, miután nem emlékezett az esésre, felvételről meg kellett néznie a jelenetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik