Sport téli olimpia 2022

Csúnyán nekivágta a szél a félcső peremének a sízőt

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

A téli olimpia szereplőinek életét szombaton megkeseríti a nagy szél, az alpesi sízők versenyét elnapolták, a sífutókét pedig csúsztatták és lerövidítették. A freestyle sízők félcsőversenyének döntőjét ugyanakkor lebonyolították, bár nem volt egyszerű dolguk az indulóknak.

Gus Kenworthyt például az első trükkje közben megtolta a szél, így nagyot nyekkent, amikor a félcső oldalának csapódott. Még így is saját lábán hagyta el a helyszínt, a végén egy trükköt is beadott.

A brit Kenworthy végül a nyolcadik helyen zárt, míg Nico Porteous győzött, a négy éve bronzérmes, tavaly világbajnok új-zélandi mögött a Szocsiban és Phjongcshangban is győztes amerikai David Wise végzett a második, utóbbi honfitársa, a legutóbb ezüstérmes Alex Ferreira pedig a harmadik helyen.

A döntőben a 12 fős mezőny három menetet teljesített és a rangsorolásnál a legjobb eredmény számított. A körülmények még a verseny közben is romlottak, a dobogósok egyformán az első lejövetelükre kapták a legmagasabb pontszámukat.

Síakrobatika, férfi félcső

1. Nico Porteous (Új-Zéland) 93,00 pont
2. David Wise (Egyesült Államok) 90,75
3. Alex Ferreira (Egyesült Államok) 86,75

Ajánlott videó

Olvasói sztorik