Sport téli olimpia 2022

Sérülés miatt lemaradt a téli olimpiáról, öngyilkos lett

Ezra Shaw / Getty Images / AFP
Ezra Shaw / Getty Images / AFP

Nehéz szívvel versenyezhet az ausztrál csapat a pekingi téli olimpián: hat nappal azt követően, hogy bejelentették az eltűnését, múlt héten holtan találták Brisbane-ben Brittany George-ot, az ausztrálok egykori síakrobatáját. Sajtóértesülések szerint önkezével vetett véget az életének.

Kapcsolódó
„A Nyugat tétlenségét látva Kína még merészebb, gátlástalanabb és könyörtelenebb lett”
A világhírű művész, Aj Vej-vej szerint a két pekingi olimpia között tovább romlott az emberi jogi helyzet.

A 24 éves sportoló 2017 és 2020 között számos verseny indult ausztrál színekben, több versenyen is az első ötben zárt, 2019. január 28-án pedig megnyert egy viadalt Lake Placidben.

Nagy álma az volt, hogy ott lehessen a pekingi olimpián, azonban súlyos hátsérülése korai visszavonulásra kényszerítette. George néhány hónappal korábban őszintén beszélt mentális betegségéről.

Nem volt személyazonosságom, egészen kicsi korom óta a sportolónak tituláltak. Mindent beleadtam, minden másodlagossá vált, mindent vagy semmit játszottam

– mesélte a Coaching the Mind podcastnak októberben.

Kapcsolódó
„Hirtelen megláttam egy kék törpöt” – edzésen szenvedett balesetet a norvégok világsztárja
Egy 23 éves olasz lány került Tarjei Bö útjába, akit el is ütött.

A visszavonulásával pedig egyszerűen nem találta meg a helyét az életben.

Addig sportoló voltam., De ki vagyok én, mint ember? Ki az a Brittany? Ezt nem tudom és minden nap azért küzdök, hogy megtudjam

– tette hozzá.

Édesapja szerint Brittany volt a legcsodálatosabb ember. „Úgy ragyogott, mint a legfényesebb, legtisztább csillag, amelyet az égből hoztak ide. A szeme tele volt csodával, tudással, megértéssel, tiszta lelkéből pedig szeretet és együttérzés áradt mindenki iránt.”

A GoFundMe-oldal eddig közel 9000 dollárt gyűjtött össze a család megsegítésére.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik