Sport téli olimpia 2022

Az USA részben bojkottálja a pekingi téli olimpiát

Fabrice COFFRINI / AFP
Fabrice COFFRINI / AFP

Az Egyesült Államok egyetlen diplomáciai képviselőt sem küld a 2022. évi téli pekingi olimpiai és paralimpiai játékokra a kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban folyó „népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények” miatt – jelentette be hétfőn a washingtoni Fehér Ház.

Ha jelen lenne, „az amerikai diplomáciai képviselet úgy kezelné ezeket a játékokat, mintha a Kína által a Hszincsiang-Ujgur tartományban elkövetett nyilvánvaló emberi jogsértések és kegyetlenkedések ellenére mi sem történne. Márpedig ezt egyszerűen nem tehetjük” – hangsúlyozta Jen Psaki szóvivő.

A bojkott miatt az Egyesült Államok kormányzatának egyetlen képviselője sem vesz részt az olimpiai és paralimpiai játékokon, de az amerikai sportolók indulnak a versenyeken.

„Az Egyesült Államok csapata a teljes támogatásunkat bírja. Száz százalékban mögöttük állunk, miközben itthonról szurkolunk nekik” – tette hozzá Jen Psaki.

Több emberi jogi szervezet azzal vádolja Pekinget, hogy legalább egymillió muszlimot internáltak Hszincsiang-Ujgur tartományban „átnevelőtáborokba”.

Kína már előre figyelmeztette Washingtont, hogy amennyiben korlátozó döntéseket hoz az olimpiával kapcsolatban, Peking ellenintézkedésekkel fog reagálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik