JOE KLAMAR / AFP
Sport sport

Nem látja értelmét a folytatásnak, 22 évesen visszavonult a síugró Vörös Virág

Bejelentette visszavonulását a síugró Vörös Virág, aki első magyar nőként végzett pontszerző helyen a sportág világkupa-sorozatában.

„Rengeteg gondolkodás és mérlegelés után úgy döntöttem, befejezem karrieremet. Sajnos nem érzek magamban annyi ambíciót, hogy olyan szintre visszajussak, mint ahol két évvel ezelőtt voltam. Rendkívül megviselt az elmúlt időszak, a sérülések, az edzőváltások.

Úgy érzem, belefáradtam az elmúlt két évbe, és nem látom értelmét a folytatásnak

– olvasható a 22 éves Vörös Virág nyilatkozata a Magyar Sí Szövetség szerdai közleményében.

Gellér Gábor 1989-es visszavonulása óta Vörös Virág volt az első magyar, aki elindult a világkupában, ráadásul sikerrel szerepelt: a 2019-2020-as szezonban 14 viadalból öt alkalommal került a pontszerző legjobb 30 közé, így 12 pontjával a 42. helyen zárt összetettben.

2020 márciusában a lillehammeri verseny edzésén bukott és keresztszalag-szakadást szenvedett. Műtétje és a rehabilitáció után tavaly decemberben visszatért, de régi formáját nem tudta visszanyerni. Négy év közös munka után májusban edzője, Vasja Bajc felmondott, Vörös végső döntését pedig új trénere, Mitja Oranic távozását követően hozta meg.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.