Élő Sport

Szenvedős első félidő után a másodikban legyűrte a szlovákokat a női kézicsapat

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A magyar női kézilabda-válogatott 35-29-re legyőzte csütörtökön a szlovák csapatot a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában.

A magyarok 18 fős keretéből Szöllősi-Zácsik Szandrát és Tóvizi Petrát nem nevezték a mérkőzésre.

Már a meccs elejétől lelkes, mintegy 15 fős szurkolótábor biztatta a magyar válogatottat, amely védekezésben nem kezdett jól, ugyanis az októberi Európa-bajnoki selejtezőn nyolc gólig jutott szlovák beálló, Nikoleta Trunková ezúttal is többször eredményes volt. Gyors ellenakciókból rendre betaláltak a magyarok, 5-4-es hátrány után 8-6-nál már kettővel vezettek, de a korábbi magyar utánpótlás-válogatott Oguntoye Viktória remekül védte a szlovák kaput.

Erre alapozva csapata továbbra is jól tartotta magát, beállóból, átlövésből és a szélről is gólokat lőtt, így visszavette a vezetést. A magyar kapuba Bíró Blanka helyett Szikora Melinda érkezett, és mezőnyben is többet változtatott Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, majd időt kért.

Védekezésben összeállt a Planéta Szimonetta, Szabó Laura duó, de ezúttal ők sem voltak hatékonyak, és mivel támadásban sem csökkent a hibák száma, a szünetben döntetlen volt az állás.

A szlovák csapat a második félidő elején is sikeresen lassította a játékot, ami neki kedvezett, majd a javuló védekezésnek köszönhetően gyors magyar ellenakciók következtek, és egy 6-0-s sorozattal sikerült meglépni (23-18). A szlovákokat ez sem törte meg, de a hátralévő időben már nem igazán tudták megnehezíteni az immár megfelelő hatékonysággal védekező és támadó ellenfelük dolgát. Golovin kapitány minden cserejátékosának lehetőséget adott, mindannyian jól szálltak a meccsbe, és magabiztosan megőrizték a különbséget a végéig.

A llíriai mérkőzés legeredményesebb magyar játékosa Klujber Katrin és Háfra Noémi volt hét-hét góllal, utóbbit választották a mezőny legjobbjának.

A szlovákok legeredményesebb játékosa a csapatkapitány Bízik Réka volt nyolc góllal, Trunková hétszer, Lancz Barbora hatszor talált be. A kapusok közül Szikora hat, Bíró kettő, a túloldalon Oguntoye kilenc védést mutatott be.

A két csapat 22. egymás elleni mérkőzésén egy vereség és három döntetlen mellett a 18. magyar siker született.  A magyarok szombaton Csehországgal, hétfőn Németországgal találkoznak, egyaránt 20.30-tól.

A középdöntőbe a csapatok magukkal viszik a másik két továbbjutó elleni eredményeiket. A küzdelmek négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak, innen az első két-két helyezett kerül a negyeddöntőbe. A csoportkörben a négyesek utolsó helyezettjei az Elnök Kupáért kiírt alsóházi rájátszásban folytatják szereplésüket.

Női kézilabda-világbajnokság, E csoport, 1. forduló:

Magyarország – Szlovákia 35-29 (16-16)
Llíria
v.: Christiansen, Hesseldal Hansen (dánok)
Magyarország: Bíró – Márton 3, Háfra 7, Vámos 5, Bordás 3, Klujber 7, Lukács 1, cserék: Planéta, Kácsor 2, Szabó L. 1, Tóth E. 3, Szikora, Fodor, Kovács A. 2, Albek 1.
lövések/gólok: 53/35, illetve 44/29
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 4/4
kiállítások: 4, illetve 6 perc

 

A csoport másik meccsén:
Németország – Csehország 31-21 (17-10)

 

További eredmények:
F csoport (Granollers):
Dánia – Tunézia 34-16 (16-8)
Koreai Köztársaság – Kongói DK 37-23 (22-11)

 

G csoport (Castelló):
Japán – Paraguay 40-17 (19-10)
Brazília – Horvátország 30-25 (18-12)

 

H csoport (Torrevieja):
Ausztria – Kína 38-27 (22-13)

Ha nem is simán, de behúzta első vb-meccsét a női kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 35-29-re nyert Szlovákia ellen a világbajnokság első fordulójában.

Az első félidőben a magyar csapat gyengén védekezett, a szlovákok pedig ezt kihasználva tapadtak ránk, és 80 százalékos lövési hatékonyságot produkáltak. A 16-16-os első félidő után a másodikban összeállt a magyar csapat védekezése, és sikerült elhúzni a szlovákoktól négy-öt góllal. Aztán visszaállt az első félidei állapot, egyik csapat sem védekezett jól, így potyogtak a gólok, ebből pedig mi jöttünk ki jobban.

Folytatás két nap múlva Csehország ellen, amely ma tíz góllal kapott ki a németektől.

Vége!

Lancz szabaddobását blokkoltuk, ez a meccs utolsó momentuma. 35-29-re nyert a magyar csapat.

35-29

Kovács Anettnek nem jött össze a mesterhármas, mert a kapusba lőtt, cserébe Szikora is kifogta a szlovákok helyzetét.

35-29

Kácsoré a 35. magyar gól. Szikora feljavult a második félidőre, most Lancz ziccerét védte.

34-29

Albek Anna is meglőtte első vb-gólját, Bízik Réka pedig odaát újabb hetest értékesített.

33-28

Kovács Anett másodszor is gólt lőtt, vagány az újonc! Trunková megindult, nem tudtuk megállítani, egy visszakapott labda után kilőtte a bal sarkot.

32-26

Tóth Eszter lőtte át a falat átlövésből, már hét gól az előnyünk. Trunková visszajött a kiállításból, nem figyeltünk rá.

31-25

Kácsor nem sokáig örülhetett a góljának, mert nagy ütést kapott. A bűnöst, Trunkovát ki is küldték két percre. Kovács Anett jött a magyar csapatba, és egyből góllal mutatkozott be.

29-25

Klujbernek akcióból is megy, már hétgólos a meccsen. A szlovákok ismét hetest kaptak, Bízik Réka ezt is bedobta.

28-24

Kácsor hiába lőtt gólt, a bírók hetest ítéltek, így Klujber érkezett, és az ő neve mellé került a gól, miután átverte a kapust. Holejová két emberünk között tüzelt, ez is gól.

27-23

Bajciová törte meg a két csapat pontatlan kapkodását, majd Bordás ziccere maradt ki. Hetest kaptak a szlovákok Bízik Réka révén ki is használták, háromra csökkent az előny. Vámos estében is előtte, beakadt.

26-21

Medvedová combbal védte Lukács lövését, de Rebivocá lövése sem volt valami emlékezetes. Aztán Vámos hibázott, jócskán a kapu fölött zúgott el a labdája.

26-21

Klubjer bepattintotta a léc alá, majd Trunková szedett össze egy bejátszást, 26-21-nél a magyar kapitány időt kért.

25-20

Háfra lefordult, bedobta, szép gól volt. Szikora is belejött, lábbal védett nagyot, Bordásé az újabb gól.

23-20

Rebicová szakította meg a magyar csapat nagy sorozatát, aztán Lancz is gólt lőtt.

23-18

Szikora védése után indult az akció, Vámos pedig felavatta a szlovákok új kapusát, Medvedovát. Akinek Lukács is ejtett egy gólt.

21-18

Újabb Márton-gól, ez az, 21-18, hárommal még nem vezettünk! Időt is kérnek a szlovákok.

20-18

Háfra ment be két védő között, megint mi vezetünk. Lancz esett nagyot, de belemenést fújtak, majd Márton a balszélről köszönt be.

18-18

Háfrát csapták orrba, emberelőnybe kerültünk, de Vámos ziccerét a kapus kifogta. Klujber viszont nem hibázott, 18-18.

17-18

Gyors gólváltás: Bízik Réka góljára Háfra válaszolt. Lancz is pontosan lőtt, előny ott.

Az előző kapitány jótanácsa

„Tíz perc védekezéssel ez a meccs lerendezhető” – mondta az M4 Sporton Elek Gábor. Reméljük, a második félidő tényleg jobban sikerül!

16-16

Bajciováé volt az első félidő utolsó gólja. 16-16 a félidő.

Olvasói sztorik