Sport

A Veszprém úgy megszórta a román ellenfelet, hogy összejött egy klubrekord

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Telekom Veszprém házigazdaként 47-32-re legyőzte csütörtökön a román Dinamo Bucuresti csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában.

A hazaiak keretéből Dejan Manaszkov és Petar Nenadic, a vendégektől Amine Bannur és Alireza Muszavi hiányzott. Nenadic súlyos combizomsérülés miatt idén már nem tud pályára lépni, felépülése várhatóan hat hetet vesz igénybe.

Nagy iramban kezdődött a meccs, az első tíz percben 15 gól született. Amikor a Veszprém alkalmazkodott a tempóhoz és egyre hatékonyabban védekezett, egy 7-2-es sorozattal 10-6-ra ellépett. Ezt követően a cserejátékosokkal felfrissített Dinamo emberelőnyben egy gólra felzárkózott, és bár Momir Ilic vezetőedző nem kért időt, csapata enélkül is újra lendületbe került, így 16-12-re elhúzott.

Lékai Máté irányításával egy 6-1-es szériával zárta az első félidőt a hazai csapat, amely a szünetben 22-15-re vezetett.

A pihenő sem törte meg a hazaiak lendületét, a második felvonásban is remekül kézilabdáztak, a 36. percben már tíz találattal vezettek, majd Manuel Strlek góljaival tovább nőtt a különbség. Október végén a románok 31-29-es sikerével végződött bukaresti meccsen a Dinamo sikeresen tördelte a játékot és lassította a támadásokat, erre most esélye sem volt.

A veszprémi cserejátékosok is lehetőséget kaptak, a vendégek pedig a kapusuk lecserélésével létszámfölényt teremtettek támadásban, ám nem jártak sikerrel, mert a magyar együttes több gólt is lőtt az üres hálóba. A bukarestiek tulajdonképpen feladták a meccset, a Veszprém szinte tetszés szerint növelte előnyét, és végül 15-tel nyert.

A hazai játékosok közül csak Sipos Adrián és a kapus Rodrigo Corrales nem szerzett gólt. A legeredményesebb Omar Jahja volt nyolc találattal, Jorge Maqueda hattal, Ligetvári Patrik öttel zárt. Vladimir Cupara nyolc, Corrales hat védéssel járult hozzá a fölényes sikerhez.

A legnagyobb különbségű győzelem klubrekordját nem döntötték meg a házigazdák, mert azt 2004 óta a litván Granitas Kaunas 38-17-as legyőzésével tartják.

Viszont 47 gólt még sosem dobott a Veszprém a BL-ben, ez tehát klubrekordnak számít. A BL-rekordot a Kiel tartja 50 góllal a 2006-2007-es idényből, míg a Hamburg 48 gólig jutott a 2009-2010-es szezonban.

A két csapat negyedik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker mellett harmadszor nyert a Veszprém. A hat győzelemmel és három vereséggel álló veszprémiek egy hét múlva a német Flensburg otthonában folytatják szereplésüket a BL csoportkörében, az öt sikerrel, két döntetlennel és két vereséggel rendelkező Szeged pedig ugyancsak jövő csütörtökön a Kielt fogadja az új Pick Aréna nyitómérkőzésén.

Eredmény, Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló, B csoport:

Telekom Veszprém – Dinamo Bucuresti (román) 47-32 (22-15)
lövések/gólok: 59/47, illetve 52/32
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 3/3
kiállítások: 8, illetve 4 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik