Sport

Schmitt Pál kemény levelet írt öttusaügyben

https://www.pentathlon.hu/
https://www.pentathlon.hu/
A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja azért ragadott tollat, hogy megvédje az öttusát.

Schmitt Pálról sokan tudják, hogy párbajtőrvívóként lett kétszeres olimpiai bajnok (1968, 1972), ám sokkal kevesebben ismerik azt a tényt, hogy hatéves korában az öttusát választotta első sportjának, és alig várta, hogy végre elkezdhesse a legérdekesebb és egyben a legtöbb kihívással teli szám edzését, a lovaglást.

A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke (1989-2010) azonban nem csak személyes érintettségtől vezérelve szólalt meg öttusaügyben. Szavának súlyát jelentősen növeli, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2017-ben újraválasztott tagjaként fogott tollat, és írt levelet Klaus Schormannak, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) elnökének.

Az apropót az adta, hogy a UIPM vezető testülete november elején a versenyzők és a tagszövetségei megkérdezése nélkül váratlanul úgy döntött, hogy a lovaglás, vívás, úszás, lövészet, futás tradicionális ötöséből a haladás szellemében kidobják a lovaglást. Az indoklás szerint nem a tokiói balhé, a lovat ököllel verő német edzőnő miatt cserélik kerékpárra vagy falmászásra, e-sportra, vagy egyelőre még ők sem tudják mire a párizsi olimpia végeztével a legszebb tusát, hanem azért, hogy a sportág megfeleljen

  • a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nézettségi elvárásainak (amelyben az öttusa a tök utolsó helyen állt Tokió után),
  • továbbá azt az üzenetet kapták a NOB-tól, hogy ha nem váltanak, 2028-ban az öttusa lekerül az olimpia műsoráról.

A nemzetközi öttusaéletben azóta áll a bál, több száz jelenlegi és korábbi sportoló lemondásra szólította fel Schormann elnököt és a vezető testületét.

A pentathlon.hu oldalon magyarul is olvasható Schmitt teljes levele, amelyben cáfolja, hogy a NOB bármikor is azt kérte volna a UIPM-től, hogy változtasson a szabályokon.

39 éve vagyok NOB-tag, és biztosan állíthatom, hogy ez idő alatt a NOB sosem kérte tőled, hogy változtass az öttusa programján, a lebonyolítási formán vagy a szabályokon… A NOB sosem kérte tőled és a UIPM-től sem, hogy cseréljétek le a lovaglást

– írta a MOB korábbi elnöke. Hozzátette, egyébként alapszabály-ellenesnek véli a UIPM vezető testületének határozatát:

Ahhoz, hogy a UIPM lecserélhesse a lovaglást, nem elég a Végrehajtó Bizottság döntése, hanem az alapszabálynak megfelelően a kongresszusnak kellett volna döntést hoznia. A kongresszus kétharmadának igen szavazata szükséges az ilyen horderejű változásokhoz.

Schmitt szerint azért sincs változtatási kényszerben a UIPM, mert tény az is:

A 2028-as Los Angeles-i Olimpiai Játékok szervező bizottsága az öttusával és a lovaglással együtt vállalta el a rendezést.

Schmitt levelét azzal zárta: „Biztos vagyok benne, hogy mint valaha volt öttusázó, nem szeretnéd, hogy úgy emlékezzenek rád, hogy ő az az Elnök, akinek a neve mellett a lovaglás törlése szerepel.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik