Sport

Sohasem lesz már olyan az öttusa, amilyennek megismertük

Pedro PARDO / AFP
Pedro PARDO / AFP

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) kivette a sportág programjából a lovaglást.

Kapcsolódó

Joël Bouzou, az UIPM alelnöke a L’Equipe francia sportnapilapnak szerdán megerősítette a brit Guardian erre vonatkozó keddi értesülését, és hozzátette, még nem dőlt el, hogy melyik sport kerül a lovaglás helyére.

A lovaglás akadályt jelent az öttusa fejlődésében gyakorlati és anyagi szempontból is. Már három éve gondolkodunk ezen a lépésen

– idézte Bouzou-t az MTI.

A francia sportdiplomata ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a döntésnek nincs köze a tokiói olimpián történt incidenshez: akkor Annika Schleu hiába vezetett toronymagasan a lovaglás előtt, nem bírt makacskodó lovával, amely folyamatosan ellenszegült, így a németek ötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnoka pont nélküli teljesítménnyel gyakorlatilag kiszállt a versenyből.

A Guardian kedden arról is írt, hogy minden bizonnyal a kerékpározás kerülhet be az öttusába.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa az 1912-es olimpia óta szerepel a játékok programjában.

A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – például a lövészetet és a futást jelenleg együtt rendezik egy kombinált szám keretében –, de a sportágak sosem cserélődtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik