Sport téli olimpia 2022

Döntött a MOB: három oltással mehetnek a magyar sportolók a téli olimpiára

MOB / Szalmás Péter
MOB / Szalmás Péter

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége szerdai ülésén elfogadta a pekingi téli játékokra utazó küldöttség összetételét, és döntött annak védettségi kritériumáról is.

A szervezet honlapjának közlése szerint magyar részről az elnökség döntése értelmében az vehet részt a pekingi olimpián, aki rendelkezik három oltással,

ez alól felmentést megfelelő indokkal Tállay András vezető csapatorvos, a MOB orvosi bizottságának elnöke adhat. Vékássy Bálint főtitkár elmondta: az érintettek már a tokiói játékokon résztvevőkkel egy időben megkapták a lehetőséget az oltásra, amellyel éltek is, a MOB a harmadik vakcina felvételét is biztosítja számukra.

Kapcsolódó
Schmitt Pál kemény levelet írt öttusaügyben
A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja azért ragadott tollat, hogy megvédje az öttusát.

A tokiói nyári játékok előtt is úgy döntött a MOB, hogy csak oltottan vehetnek részt a magyar sportolók, a honosított szlalom kajak-kenus, SchmidtJulia ezt követően lemondott a kvótájáról. Már kint volt Japánban, amikor a döntés megszületett, az oltása pedig csak hét nappal a versenye kezdete előtt érkezett meg, emiatt nem kérte. Elmondása szerint ezután tíz percet kapott arra, hogy összepakoljon és elhagyja Tokiót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik