Sport lineup

Brady előbb NFL-rekordot döntött, majd életre szóló élménnyel ajándékozta meg egy ifjú rajongóját

MIKE EHRMANN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
MIKE EHRMANN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Tom Brady az első játékos lett az NFL történetében, aki passzolt touchdownok tekintetében átlépte a hatszázas álomhatárt.

Brady összesen négy TD-passzt osztott ki a Chicago Bears elleni 38-3-as siker alkalmával, és háromszor Mike Evans kapta el a labdát a célterületen belül. A mostani volt a 97. olyan meccse Bradynek, amikor legalább három TD-passzig jutott, és a 37. olyan, amikor négy is összejött neki, mindkét kategóriában utolérte az eddigi csúcstartó Drew Breest.

Brady idén 203 sikeres átadást jegyez, és 21 passzából lett TD, ezzel a harmadik irányító lett Peyton Manning (2013) és Andrew Luck (2018) után, aki hét meccset követően legalább 200 sikeres átadással és 20 TD-passzal rendelkezik.

A 44 éves legenda a meccs utánra is tartogatott egy emlékezetes pillanatot, amikor odaadta a sapkáját annak a kissrácnak, aki előtte egy olyan táblát tartott, amin az állt: Tom Brady segített legyőzni az agydaganatot.

A Tennessee Titans  fölényesen, 27-3-ra verte a Kansas City Chiefst. Patrick Mahomesnak a negyedik negyedben egy kemény ütközésnél beletérdeltek a fejébe, emiatt a vendégek irányítója nem tudta végigjátszani a mérkőzést.

A Tennessee-hez hasonlóan fölényes győzelmet aratott a New York Giants a Carolina Panthers ellen, az egyedüliként veretlen Arizona Cardinals pedig a Houston Texansszal szemben.

eredmények, 7. játékhét:

Tennessee Titans – Kansas City Chiefs 27-3
Miami Dolphins – Atlanta Falcons 28-30
Baltimore Ravens – Cincinnati Bengals 17-41
Green Bay Packers – Washington Football Team 24-10
New York Giants – Carolina Panthers 25-3
New England Patriots – New Jersey Jets 54-13
Los Angeles Rams – Detroit Lions 28-19
Las Vegas Raiders – Philadelphia Eagles 33-22
Arizona Cardinals – Houston Texans 31-5
Tampa Bay Buccaneers – Chicago Bears 38-3
San Francisco 49ers – Indianapolis Colts 18-30

csütörtökön játszották:
Cleveland Browns – Denver Broncos 17-14

 

hétfőn játsszák:
New Orleans Saints – Seattle Seahawks

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik