Sport

A Duna Arénában nyerte első világkupa-aranyát a 18 éves magyar úszó

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Öt érmet, egy aranyat, három ezüstöt és egy bronzot nyertek a magyar úszók a Duna Arénában, a rövidpályás világkupa-sorozat második állomásának nyitónapján.

Elsőként a női 400 méter gyors fináléját rendezték: a nemrég edzőt és klubot váltó Késely Ajna a hatodik, a 15 esztendős Ábrahám Lilla Minna pedig egyéni csúccsal nyolcadik lett. A férfiaknál ugyanebben a számban Holló Balázs a hetedik lett, a dél-afrikai Matthew Sates pedig azt követően, hogy a múlt hétvégén Berlinben 200 méter vegyesen és 200 méter gyorson is junior világcsúcsot ért el,

most egy harmadik számban is megdöntötte a korosztályos rekordot.

Nem sokkal később megszületett az első magyar férfi arany a sorozat idei kiírásában, Kós Hubert 200 méter háton egyéni csúccsal győzött. A futam után elmondta: az olimpia és az Eb nem úgy sikerült számára, ahogyan szerette volna, de most valamit visszaadott neki a sors pályafutása első vk-aranyával.

Viccesen megjegyezte, ezt az időt azoknak a vízilabdás edzéseknek is köszönheti, amelyet a közelmúltban elkezdett felkészülés során iktattak be annak érdekében, hogy kicsit könnyebb legyen beleállni a munkába.

Női 200 méter pillangón Jakabos Zsuzsanna szállított egy ezüstérmet, majd vízbe ugrott Tokió magyar hőse, Milák Kristóf, aki 100 méter pillangón lett második, ugyanitt Szabó Szebasztián a harmadik helyen csapott célba. Az olimpiai bajnok Milák 49.92 másodperces egyéni csúccsal, Cseh László 49.33-as országos csúcsától nem sokkal elmaradva érintette a falat.

Szabó és Milák az 50 méter gyors fináléjában is érdekelt volt, előbbi a negyedik, utóbbi egyéni csúccsal az ötödik helyen zárt.

Milák a vegyes zónában elmondta, alapvetően nem kedveli a rövid pályát, azonban ezt az időszakot is megpróbálja majd hasznosan beépíteni a felkészülésébe. Hozzátette, főként azért indult el, mert foglalt a medencéje, ahol készül, de mivel csak nemrég kezdte a munkát, így magát is meglepte ezekkel az időeredményekkel.

eredmények (a győztesek és a magyarok helyezései):

férfiak:
400 m gyors:    
1. Matthew Sates (dél-afrikai) 3:37.92 perc – junior világcsúcs
…7. Holló Balázs 3:45.98

 

200 m hát:
1. Kós Hubert 1:52.79 perc
…4. Telegdy Ádám 1:53.79

 

100 m pillangó:
1. Tom Shields (amerikai) 48.83 másodperc
2. Milák Kristóf 49.92
3. Szabó Szebasztián 50.42

 

100 m mell:
1. Arno Kamminga (holland) 56.08 másodperc
…8. Horváth Dávid 59.10

 

50 m gyors:
1. Kyle Chalmers (ausztrál) 20.97 másodperc
4. Szabó Szebasztián 21.20
5. Milák Kristóf 21.44

 

100 m vegyes:
1. Matthew Sates 51.77 másodperc

 

nők:
400 m gyors:
1. Isabel Gose (német) 4:00.57 perc
…6. Késely Ajna 4:06.89
…8. Ábrahám Lilla Minna 4:10.67

 

50 m hát:
1. Kira Toussaint (holland) 26.07 másodperc

 

200 m pillangó:
1. Maria Ugolkova (svájci) 2:06.44 perc
2. Jakabos Zsuzsanna 2:06.52
…4. Sebestyén Dalma 2:07.11
…8. Hatházi Dóra 2:09.48

 

200 m mell:
1. Viktoria Günes (török) 2:22.23 perc
2. Békési Eszter 2:23.70

 

50 m gyors:
1. Emma McKeon (ausztrál) 23.50 másodperc

 

100 m vegyes:
1. Maria Ugolkova 58.81 másodperc
…4 Jakabos Zsuzsanna 1:00.00 perc
…8. Ugrai Panna 1:01.09

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik