Harmadik gyerekével terhes, így kihagyja a 2021-22-es szezont Heidi Löke, a Vipers Kristiansand 38 éves, világklasszis beállósa.
Az olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok játékos a norvég TV2-nek elmondta, gyermeke áprilisban születik meg, ő pedig mindent elkövet, hogy mihamarabb visszatérjen a pályára.
Ha azt hiszik, visszavonulok, akkor tévednek, ez nem így van
– nyilatkozta.
„Szeretem a munkámat, és nem akarom abbahagyni. Szórakoztat. A terhesség alatt is tudok edzeni, és visszatérhetek. Nincs sok idő a 2024-es olimpiáig, természetesen eltarthat egy ideig, de ha minden rendben megy a szüléssel, addig nem lehet gond a visszatéréssel sem.”
View this post on Instagram
Löke eddigi is kirívó példa volt arra, milyen gyorsan lehet visszatérni a szülés után, ő mindkét korábbi terhessége után rekordidő alatt léphetet ismét pályára.
„Amikor hat nappal a szülésem után elkezdtem edzeni, sok negatív megjegyzést kaptam. Néhány nő azt mondta, hogy maradjak inkább a gyermekemnél. De ha akkor edzek, amíg a gyermek alszik, akkor nem is tudja, hogy nem vagyok otthon” – nyilatkozta korábban.