Sport

Megint elbukott első szett után jutott tovább Novak Djokovic a US Openen

Elsa/Getty Images
Elsa/Getty Images

A világelső Novak Djokovic legyőzte az olasz Matteo Berrettinit a US Open negyeddöntőjében.

Kapcsolódó
Djokovic borzasztó kezdés után nyert és utolérte Agassit
A szerb a 79. győzelmét aratta New Yorkban és már negyeddöntős a US Openen.

Ahogyan az előző fordulóban, úgy Berrettini ellen is elveszítette az első szettet a szerb klasszis, igaz ezúttal rövidítésben. Ezután viszont rákapcsolt Djokovic és megállíthatatlanul játszott, az olasznak gyakorlatilag esélye sem volt bármit kiharcolni. A folytatásban a német Alexander Zverevvel meccsel majd a döntőért.

Az év eddigi három Grand Slam-tornáját megnyerő Djokovic már csak két győzelemre van 21. GS-serlegétől, amellyel egyedüli rekorder lenne a férfiaknál, megelőzve a szintén 20-nál tartó Roger Federert és Rafael Nadalt.

A 18 évesen menetelő Carlos Alcaraz számára viszont véget ért a torna, a spanyol tehetség az Auger-Aliassime elleni mérkőzés első játszmáját 6:3-ra veszítette el, majd a második szettben feladta a meccsét.

Eredmények – US Open, negyeddöntő

Djokovic (szerb, 1.)-Berrettini (olasz, 6.) 5:7, 6:2, 6:2, 6:3
Zverev (német, 4.)-Harris (dél-afrikai) 7:6 (8-6), 6:3, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 12.)–Alcaraz (spanyol) 6:3, 3:1-nél Alcaraz feladta
Medvegyev (orosz, 2.)–Van de Zandschulp (holland) 6:3, 6:0, 4:6, 7:5

Az elődöntőben: Djokovic-Zverev, Medvegyev (orosz, 2.)-Auger-Aliassime (kanadai, 12.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik