Sport

Megdöbbentő részletek derültek ki Nagy László fegyelmi ügyéről

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Nagy László ellen július elején kezdeményezett fegyelmi eljárást a Pick Szeged klubvezetése. Azt állította, Nagy megsértette a Magyar Kézilabda Szövetség Etikai Kódexének (6)/(d) pontját azzal, hogy a szegediek élő szerződéssel rendelkező játékosát, Bodó Richárdot megkérdőjelezhető módon és időpontban, a bajnoki döntő előtti napon csábította Veszprémbe. Ez súlyosan etikátlan, és mindezt be is tudják bizonyítani.

Bő egy hónap csend után szerdán arról számoltunk be, hogy a jelenleg a Telekom Veszprém sportigazgatójaként dolgozó és a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöki posztját is betöltő sportvezető ügyében a szövetség fegyelmi bizottsága az augusztus 23-án történt tárgyalás, illetve az ott meghallgatott tanúvallomások figyelembe vételével felmentette, és megállapította, a korábbi 209-szeres magyar válogatott átlövő nem követett el fegyelmi vétséget, de kötelezettségszegést sem.

Kapcsolódó
Nagy Lászlót felmentette a kéziszövetség fegyelmi bizottsága
A jelenleg a Telekom Veszprém sportigazgatójaként dolgozó korábbi 209-szeres magyar válogatott átlövő ellen a nagy rivális Szeged kezdeményezett fegyelmi eljárást.

A szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint a szövetség azért mentette fel Nagyot a vádak alól, mert a meghallgatásán úgy nyilatkozott, azon túl, hogy a mai napig nem tett konkrét ajánlatot Bodó szerződtetésére, nem gondolja, hogy korábbi válogatott csapattársának, szobatársának küldött egy mondatos üzenetével bárkit megsértett, vagy etikátlan magatartást tanúsított volna, ezért a felelősségét nem ismerte el.

De a két másik koronatanú sem értett minden téren egyet saját klubja, a Pick Szeged feljelentésével.

Úgy tudjuk, a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben azt rögzítette a fegyelmi tanács, hogy Bodó Richárd úgy fogalmazott:

  • nem érezte, hogy Nagy üzenete megzavarta volna a második bajnoki döntő előtt,
  • de azt sem érezte, hogy bármilyen hatalmával vagy népszerűségével visszaélt volna.
  • nem tartotta etikátlannak vagy méltánytalannak Nagy László eljárását sem magával, sem a klubjával, a Pick Szegeddel szemben.
  • sőt, kifejezetten kérte, hogy dr. Szűcs Ernő Péter szegedi klubelnök fejezze be az eljárást, mert ő nem szeretne médiabalhét ebből az ügyből.

Az MKSZ fegyelmi testülete Bodó nyilatkozatát perdöntőnek találta. Megállapította, hogy

a Pick Szeged részéről Kiss Bence cégvezető csak a nevét adta az eljáráshoz, a feljelentés mögött gyakorlatilag Dr. Szűcs Ernő Péter klubelnök áll.

Kiss a meghallgatáson ugyanis úgy nyilatkozott:

  • a feljelentést és annak kiegészítését nem ő készítette, ő csak aláírta Dr. Szűcs Ernő Péter kérésére.
  • jobban örült volna, ha nem kap ekkora visszhangot az eset, inkább személyesen kezelte volna a konfliktust,
  • és nem tud állást foglalni abban a kérdésben, hogy Nagy László etikátlan magatartást tanúsított vagy sem.

Megkérdeztük Dr. Szűcs Ernő Pétert, hogy mit gondol minderről. A szegedi klubelnök telefonos megkeresésünkre azt felelte:

Ahogy normális országban nem illik egy bíróság ítéletét minősíteni, úgy az Fegyelmi Bizottság határozatát sem szeretném. Részünkről az ügyet lezártnak tekintjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik