Sport

Szétszedik a kommentátort, aki a menstruációs fájdalmak miatt orvost hívó teniszezőre azt mondta, betojt

Adam Davy/PA Images via Getty Images
Adam Davy/PA Images via Getty Images

A teniszrajongók John McEnroe fejét követelik, miután a megsérülő Emma Raducanura tett megjegyzést.

Kapcsolódó
Egy 18 éves tinédzser a brit tenisz új sztárja
Mindössze 338. a világranglistán, de már a 16 között jár Wimbledonban.

A pályafutása során háromszor is wimbledoni teniszbajnokságot nyerő McEnroe a BBC szakkommentátoraként dolgozik, így élőben kommentálta Ajla Tomljanovic és a 18 éves Raducanu meccsét. A nyolcaddöntős összecsapást nem lehetett végigjátszani, mivel a fiatal angol teniszező menstruációs fájdalmak miatt orvosi segítséget kért, majd fel is adta a meccsét.

Természetesen sajnálom Emmát, de úgy tűnik, nem bírta el a nyomást. Nagy teher ez, érthető, hogy sok ez így egyszerre. Elgondolkodtató, hogy vannak, akik nagyon régóta versenyeznek már

– mondta McEnroe, aki ezzel azt a képet festette, mintha Raducanu csak azért kért volna segítséget, hogy időt nyerjen, míg összeszedi magát lelkileg.

Csakhogy a fiatal teniszezőt akkora fájdalmat gyötörték, hogy fel is adta a meccsét. A közösségi médiában rengetegen támadták a szakkommentátort a megjegyzése miatt. A rajongók és újságírók főleg azért akadtak ki, mert McEnroe anélkül kommentálta az eseményeket, hogy megvárta volna a végkifejletet.

A helyzetet csak rontotta, hogy Tomljanovic is megvédte ellenfelét a mérkőzést követően:

„Nem tudom elképzelni, milyen lehet 18 évesen negyedik körbe jutni hazai közönség előtt, de amit ő (McEnroe) mondott, az mindenképp túlzás. Velem is előfordult már hasonló, de nem ilyen erős tünetekkel. Tudom, hogy nem könnyű így játszani, több sportolóval is beszéltük, mennyire nehéz ezzel megbirkózni.”

Rajtuk kívül még hivatásos orvosok is megjegyezték, hogy McEnroe-nak nincs doktorija, így jobb lenne, ha nem ő döntene a teniszezők állapotáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik