Élő Sport

Drámai meccsen, hetesekkel bukta a BL-elődöntőt a Győr

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A címvédő Győri Audi ETO KC hétméteresekkel 27-25-re kikapott a francia Brest Bretagne csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntőben.

A két csapatnak ez volt az idei sorozatban a harmadik egymás elleni meccse, és a csoportkörben mindkét találkozó döntetlennel zárult. Most az első félidőben a franciák domináltak, harminc perc után három góllal vezettek, mivel a Győr nem találta a szigorú és feszes védekezés ellenszerét, és mindössze négy akciógólt szerzett.

Aztán feltámadt a Győr, a csereként beállt Silje Solberg fantasztikusan védett, a társak pedig sokkal ötletesebb támadójátékot produkáltak.

A Brest majdnem 14 percig nem szerzett gólt, a Győr átvette a vezetést, és a hajrában közel állt a győzelemhez: egygólos vezetésnél az utolsó percben a pályafutása utolsó előtti meccsét játszó Görbicz Anita büntetőt rontott, a francia csapat pedig egyenlített, így következett a hosszabbítás.

A kétszer öt perc során három-három gólt dobtak a fáradó és egyre feszültebb csapatok, így jöhetett a hetespárbaj, ahol a győrieknél Veronica Kristiansen és Estelle Nze Minko is rontott, míg a franciáknál csak Ana Gros hibázott, így a Brest története első döntőjére készülhet, a Győrnek pedig marad a bronzmeccs az orosz CSZKA Moszkva ellen.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, elődöntő:

Győri Audi ETO KC – Brest Bretagne (francia) 25-27 (8-11, 20-20, 22-22)
Budapest, Papp László Sportaréna
v.: Marta Sa, Vania Sa (portugálok)
gól: Kristiansen 8, Brattset, Amorim, Oftedal 3-3, Görbicz, Fodor, Nze Minko, Faluvégi 2-2, illetve Gros 9, Jaukovic 5, Pop-Lazic 4, Toublanc, Gullden 3-3, Niakate 2, Coatanea 1
lövések/gólok: 50/25, illetve 50/27
kapusteljesítmény: 33, illetve 43 százalék
kiállítások: 8, illetve 10 perc

 

A másik elődöntőben:
Vipers Kristiansand (norvég) – CSZKA Moszkva (orosz) 33-30 (18-12)

 

A vasárnapi menetrend:
a 3. helyért: Győri Audi ETO KC – CSZKA Moszkva 15.15
döntő: Vipers Kristiansand – Brest Bretagne 18.00

16-16

Nze Minkót szórták ki a bírók, de elvették a labdát passzív miatt a Bresttől. Aztán a Győr sem tudott mit kezdeni a labdával, de Solberg hatalmas védése révén maradt a győri előny.

16-15

Hét perce nem szerzett gólt a Brest, a Győr viszont hetest kapott, Görbicz szétlőtte a felsőt, 4-3 után vezet újra a címvédő.

Francia időkérés

Elkapta a fonalat a Győr, úgyhogy döntetlenről vágnak neki a csapatok az utolsó negyedórának.

15-15

Pop-Lazic kapott kiállítást, amikor Oftedalt zúzta le. Győri emberelőny, amit Amorim használt ki, a kapus füle mellett tette el a labdát. Faluvégi ejtett, döntetlen!

13-15

Darleaux kivédi a győriek szemét, bravúrjai vannak, a közepes lövéseket meg simán fogja. Amorim lövése aztán valahogy becsorgott egy kezet érintve, aztán Faluvégi passza után Kristiansen is betalált.

11-15

Amorim találta el Grost, a brazil légiós kiállítással megúszta, mert akár piros lap is lehetett volna. Gros egy zseniális ejtéssel büntetett.

11-14

Darleaux Fodor eszén járt túl, 50 százalékkal véd a franciák kapusa. Coatanea a szélről volt eredményes, Fodor pedig ziccert rontott.

11-13

Kristiansen ment be ellentmondást nem tűrően, már csak egy a hátrány, 11-12. Egyből feléledt a közönség is. Sajnos Niakate elcsendesítette őket.

10-12

Solbeg ismét bravúrral hárított, majd mindkét csapat elrontott egy-egy támadást. Jaukovic Oftedalnak ütött oda, győri emberelőny. Fodor ügyesen ejtett, 10-12.

9-12

Solberg jött a második félidőre a Győr kapujába, egyből egy védéssel kezdett, majd a túloldalon Faluvégi ziccerét védte a kapus. Gros lőtte ki a felső sarkot, aztán a Győr hetest kapott, de Darleux kifogta a hetesét.

A franciák védekezése eddig nagyon szigorú

Védekezésben eddig felkészültebbnek tűnik a francia csapat, amely sok hibára késztette a győrieket. Ambros Martínnak fel kell pörgetnie a csapatát, hogy a második félidőre egy vagányabb, kreatívabb Győrt lássunk a pályán.

Három góllal vezet a Brest félidőben

Niakate ütött oda Brattsetnek, amiért kiküldték, de a Győr egy kapufával zárta az első felvonást, Darleaux tolta a lécre Oftedal lövését. A félidőben három góllal vezet a francia csapat.

8-11

A túl kemény győri védekezés után Gros szerzett újabb gólt büntetőből. Leynaud óriási védése kellett, hogy Lassource ne növelje négyre az előnyt.

8-10

Oftedal labdáját halászta le az ellenfél, majd időt kért a franciák mestere, Laurent Bezeau. Labdát szerzett a Győr, a labda végül eljutott Nze Minkóhoz, így ő lett a gólszerző.

7-10

Végre egy sikere győri átlövés, Nze Minko követte el, aztán az ő belemenése miatt vették el a labdát a bírók a következő győri akciónál. Brattset állt a hatoson belül, így hetest kapott a Brest, Gullden belőtte.

6-9

Toublanc szerzett gólt egy kipattanót értékesítve, majd a győri beállós, Brattset hozta közelebb a címvédőt.

5-8

Nincs sok ötlet a győri támadásokban, Pop-Lazic viszont kiszúrta, hogy üresen tátong a győri kapus, és a saját hatosáról talált be. Kristiansen szépített hetesből.

4-7

Pop-Lazic kapott remek bejátszást, először vezetnek két góllal a franciák. Gros passza ismét Pop-Lazichoz jutott el, már hárommal áll jobban a Brest.

4-5

Edwige szabálytalansága miatt elvették a labdát a Győrtől, majd Gros hát mögötti passza sem sikerült, így újra a magyar csapat támadhatott, de a franciák ismét jól védekeztek.

4-5

Rohan mind a két csapat, rengeteg a hiba, Amorim például ziccert rontott. A Brest hetest kapott, a győri kapus lefelé ment, Gros viszont bevágta.

4-4

Löseth kapott kétperces büntetést, újabb hetest lőhetett a Győr, Kristiansen ezt is értékesítette. Gros is hetest harcolt ki egy betörésnél, Gullden felavatta a büntetőre érkező Glausert.

Olvasói sztorik