Sport

„Igazságtalannak érzem, ellopták tőlem az ezüstérmet és ez fáj”

Marcel ter Bals/BSR Agency/Getty Images
Marcel ter Bals/BSR Agency/Getty Images

Kira Toussaint-t felzaklatta a budapesti úszó Európa-bajnokság bakija, derül ki a versenyző Instagram-bejegyzéséből.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kira Toussaint (@kiratoussaint) által megosztott bejegyzés

A holland úszót az keserítette el, hogy hiába szerzett ezüstérmet 200 háton a Duna Arénában, cirka két órával később ezt elvették tőle és újraindították a döntőt. Erre azért volt szükség, mert

részlegesen meghibásodott a rajtrendszer nyolcas pályán, ezért az onnan rajtoló svéd Louise Hansson nem hallhatta, hogy mikor indítják el a futamot.

A britek svédek megóvták a versenyt, így aztán meg kellett ismételni a döntőt, amelyben Toussaint már negyedik helyen ért célba. Erről készített bejegyzést az úszó, aki gratulált a végső győztes Kathleen Dawsonnak, sőt a másik két éremszerzőnek is, majd szemléletesen ábrázolta a káoszt is, ami a két finálé közötti időszakot jellemezte.

„A díjátadó előtt két perccel kaptam a hírt, hogy elmarad, aztán fél percre rá azt mondta az edzőm, újra kell úsznunk a távot, mégpedig azonnal. Stresszes volt, kellett egy száraz úszóruha a szállodából, a pontos időpont sem volt világos. Azzal nyugtattam, magam, hogy ha már az ISL-ben egy órával a 200 hát után világrekordot döntöttem 50 háton, és most százon is menni fog. Büszke vagyok rá, hogy mennyire nyugodt és pozitív maradtam, de a második döntő végére elfáradtam.

Negyedik hely… Igazságtalannak érzem, ellopták tőlem az ezüstérmet és ez fáj. De ez csak egy bukkanó a megkezdett úton. Erősebben térek vissza!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik