Sport

A botrány után Péni aranyat nyert az Eb-n

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Péni István címét megvédve aranyérmet nyert légpuskában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

Győrik Csaba szövetségi kapitány az Eb kapcsán azt mondta, a mindkét olimpiai számban világranglista-vezető és tokiói indulási joggal rendelkező Péni az olimpiára élesíti a formáját, de a képességei alapján benne lehet egy dobogós szereplés a mostani tornában is. A szövetség tájékoztatása szerint Kissné Oroszi Edit tanítványa alapversenyben 629,9 kört lőtt, és a harmadik helyen került a fináléba.

A döntő Péni István és az izraeli Sergey Richter különcsatáját hozta. Bár az első öt lövés után a negyedik helyen állt a magyar versenyző, a tizedik után az élre ált. Utána sokáig az izraeli rivális foglalta el a vezető helyet, aki egyre magabiztosabban vezetett. Az utolsó két lövés előtt Richter előnye 1.3 körre csökkent, az utolsó lövés előtt pedig már csak 5 tized volt kettejük között a különbség. Péni ekkor 10,5-öt lőtt, az izraeli versenyző kereken 10-est, 251,3 körrel álltak mindketten. Jöhetett a szétlövés, amelyben a magyar 10,7-et teljesített, Richter pedig csak 10,3-at ért el. Péni István ezzel ismét Európa legjobbja lett a 10 méteres olimpia számban.

Az ismert körülmények miatt nehéz felkészülésen vagyok túl. Mesébe illő ez a győzelem.

Európa-csúcs a döntőben, aranyérem, címvédés. Az utolsó négy lövés előtt egyre jobban megközelítettem izraeli ellenfelemet, és bíztam benne, hogy van esélyem a győzelemre. A végén mindent kiadtam magamból. A szétlövés előtt pedig már éreztem, nem volt kérdés számomra, hogy megnyerem az Eb-t” – idézte a magyar szövetség Pénit.

Kapcsolódó
„Évek óta zaklatásnak vagyok kitéve” – Péni István nem akarta elhinni, hogy megmérgezték
Péni István évek óta mondta a szövetségnek, hogy nem bírja tovább, de nem történt semmi. Most először beszélt minden idők legmocskosabb sportlövőbotrányáról.

Péni István egy márciusi, indiai versenyen adott pozitív doppingmintát, ami után kérte versenyengedélye felfüggesztését. Ezt követően bejelentést tett a magyar szövetségnél, miszerint valaki jogosulatlanul járt a szobájában. Ő nem nevezte meg, kiről van szó, de a magyar szövetség aztán felfüggesztette Sidi Pétert, aki ellen eljárást indítottak. Péni azzal védekezett, hogy a vitaminjába keverték bele a szert, amivel megbukott, előbb a magyar szövetség, majd a nemzetközi is felmentette, így indulhatott el az eszéki Európa-bajnokságon.

Sidi, aki a szerkesztőségünkhöz eljutottatott közleményben utasította vissza az ellene felhozott vádakat, nem vehet részt a versenyen.

Kapcsolódó
Sportlövőbotrány: Sidi Péter közleményt adott ki
Múlt hét kedd óta zajlik minden idők legmocskosabb magyar sportügye két, amúgy eredendően a tokiói olimpiára készülő, mi több, olimpiai kvótával

Ajánlott videó

Olvasói sztorik